Élménybeszámoló MAtej kollégával

Egy őszi hétvége leírása:

http://matejoaks.blogspot.hu/2014/11/oszi-kemping-hegyi-borokasban.html

A hét mohája - Rhytidium rugosum (Ehrh. ex Hedw.) Kindb.

Latin név: Rhytidium rugosum (Ehrh. ex Hedw.) Kindb. 
Rendszertan: Bryophyta / Bryopsida / Hypnales / Hypnaceae
Magyarországi elterjedés: Középhegységeinkben, árnyékos, sziklás helyeken.

 A Rhytidium rugosum tipikus megjelenése: délies sziklás, köves területek

A Rhytidium rugosummal való megismerkedésem igen könnyen ment, szinte azonnal sikerült azonosítani, pedig életemben először találkoztam vele. Ez a szemrevaló, gyönyörű moha már messziről szemet szúr, robusztus mérete, tipikus megjelenése miatt probléma nélkül azonosítható.

Megjelenése: A R. rugosum könnyen felismerhető, nagy méretű moha. Hajtásai akár 5-10 cm hosszúak lehetnek. Színe sárgás-zöld, aranyos-zöld, a hajtás csúcsánál tipikusan meghajlik.

 Tipikus levelek: mintha hajszárítóval állították volna be az irányt.

Levelei: Viszonylag nagy méretű, fényes levelei konkávok, a levelek csúcsa tipikusan egy irányban állnak, mikroszkóppal észrevehető fűrészességgel bírnak. A levelek akár száraz akár nedves állapotban is redősek. Boros hullámos, habos felületűnek nevezi. Levélér van, vékony és a levél közepe fölött szűnik meg. A levelek tömötten állnak, mintha a szél tépné őket, úgy állnak egy irányba.

A hajtáslevelek mikroszkópos képe.

Tokja: Nagyon ritka, a briteknél még nem találtak. Boros szerint kizárólag meddő állapotban.

Élőhelye: Akár andeziten vagy mészkő / dolomiton is található, szereti a sziklás lejtőket, amik D, DNY-i fekvésűek. Kedveli a félárnyékot és a napot is. Érdekesség, hogy helyenként bőven megtalálható, néhol pedig igen ritka. A Tornai-Karszton, Bakonyban, Keszthelyi-hegységben, Bükkben tömeges, egyáltalán nem számít ritkának, míg a Budai-hegységben, Gerecsében kifejezetten az.

R. rugosum hajtása. (Forrás: www.swissbryophytes.ch)

Összetéveszthetőség: Jó hír: semmivel. Mérete miatt, valamint az egy irányban álló hullámos-habos leveleinek hála több méterről határozható.

Felhasznált irodalom:

• Boros Ádám - Magyarország mohái (1953)
• Ian D.M. Atherton, Sam D. S. Bosanquet, Mark Llawley - Mosses and Liverworts of Britian and Ireland: A Field Guide (2010)

Képek:

• www.swissbryophytes.ch

A májmohák olajtestei

E bejegyzés anyaga egy egyetemi beadandó dolgozatára készítettem, gondoltam megosztom, mivel igencsak kapcsolódik a blog témájához

Az alábbi bejegyzés egy a Critical Reviews of Plant Sciences 2013 / 32:293–302 számában megjelent Xiaolan He Yu Sun and Rui-Liang Zhu - The Oil Bodies of Liverworts: Unique and Important Organelles in Land Plants című cikk fordítása, vázlata, illetve internetes fotókkal történő kiegészítése.

This entry is the processing of the Critical Reviews of Plant Sciences 2013 / 32:293–302 - Xiaolan He Yu Sun and Rui-Liang Zhu - The Oil Bodies of Liverworts: Unique and Important Organelles in Land Plants. The entry is based on the publication above.

A májmohák olajtestjei: funkciójuk, morfológiájuk, eredetük és esetleges gyógyszerészeti jelentőségük

A májmohák sejtjein belül különös, membránhoz kötött, lipofil organellumot találunk: az olajtesteket, amik egyedülállóan jellemzőek a Marchantiophyta törzsre. Sok-sok terpént, és más aromás vegyületeket szintetizálnak, taxonómiai bélyegek lehetnek, valamint az ember számára nem is sejtett gyógyszeralapanyagként szolgálhatnak.

A mai májmohák mintegy 8000 fajt számlálnak, minden kontinensen megtalálhatóak, igen változatos élőhelyeken is életben maradnak. Fosszíliák és filogenetikai kutatások bizonyítják, hogy az első szárazföldre merészkedő növények – kb. 470 millió évvel ezelőtt – májmoha-szerű élőlények voltak. Ez alapján valószínűsíthető, hogy a májmoháknak fontos szerepe volt abban, hogy megfelelő körülményeket biztosítsanak az ezt követő szárazföldi növénycsoportok evolúciójának, és segítségükkel tanulmányozható, hogyan tudtak alkalmazkodni a növények a szárazföld okozta stresszhez.

Gyönyörű májmohát rejtő fosszília (balra) (Forrás: science.uniserve.edu.au), valamint algák fosszilis lenyomata (jobbra), mely alátámasztja a tényt, hogy a szárazföldre merészkedő növények nagyban hasonlítottak a mai telepes májmohokra (Forrás: www.dandebat.dk)

A májmohák filogenetikai kapcsolatait leíró tanulmányok szerint, az egyik evolúciós újítás, amit a hepatikák hoztak, az az olajtest volt. Az olajtest tulajdonképpen egy membránnal határolt egység, amiben lipofil cseppecskék találhatók. A törzs több mint 90%-a rendelkezik ilyen sejtalkotóval, később érdekes módon bizonyos csoportokban önállóan, más-más időben megszűntek az evolúció folyamán, habár bizonyára fontos szerepet játszottak a májmohák életében, mivel a legtöbb taxon megőrizte őket. A lehetséges funkciójukról sok hipotézis van, mint a növényevőkkel, kártevőkkel szembeni védelem, a hidegtűrés, UV sugárzás és kiszáradás tűrése, de többségük csupán elmélet.

Gyönyörű kép, melyben feltételezik, hogyan is nézhetett ki a hepatikák térhódítása a Szilurban.
(Forrás: coo.fieldofscience.com , Kandis Elliot)

Az olajtestek eredete

A májmohák olajtestjét már az 1830-as években Hübener (1834) is észrevette, mint átlátszó, fényes felületű cseppként írta le. Később, mintegy 30 évvel, Pfeffer már olajsejtnek nevezte őket, tekintettel az anyag olajos természetére. Mára bebizonyosodott, (Suire et.al. (2000)) hogy az olajtestek a sejten belüli izoprén vegyületek szintézisének helyei, ezzel megerősítették azt, hogy ezek az olajtestek aktív sejtalkotók.

Különböző elméletek születtek arra nézve, hogy milyen eredetűek, kloroplasztisz, mitokondriális esetleg vakuólum. Később azonban bebizonyosodott, hogy az endoplazmatikus retikulum kitágulásával jöhettek létre. Azonban a feltevések arról, hogy a többi organellum hogyan járult hozzá az olajtest képzéshez, már nagymértékben különböznek. Pihakaski (1968) feltételezte, hogy a Bazzania trilobata-nál az olajtestek vakuolum-szerű képletekből képződnek, amelybe az ER és a Golgi apparátus választ ki anyagokat, mint kis cseppecskéket, míg a Lophozia ventricosa esetében a citoplazmában lévő zsírcseppek egyesülésével, majd ezután egy membránba zárással képződnek. Ezzel szemben Suire (1970) a Radula complanata-val dolgozva megállapította, hogy az olejtestek a kitágult ER ciszternákból származnak. Ez utóbbit más kutatások is alátámasztották Calypogeia, Diplophyllum és Scapania nemzetségeknél is Duckett és Ligrone (1995), akik elutasították Pihakaski elméletét azzal érvelve, hogy az általa kapott eredményeket valószínűleg a szegényes anyag miatt kaphatta.

A leveles taxonokkal összehasonlítva az összetett telepes májmohák olajtestjeinek eredete határozottan különböző volt. A Marchantia paleaceae-nél az olajtestek eredetét a Golgi eredetű vezikulumok és az ER tágulatának összeolvadásával feltételezték (Galatis és Apostolakos 1976; Galatis et al. 1978), továbbá kihangsúlyozták, hogy az olajtest cseppek kizárólagosan a testen belül szintetizálódnak, kívülről a citoplazmából befelé nem lépnek be. Ugyanezen szerzők más fajoknál is megfigyelték ezt a Lunularia cruciata és M. polymorpha fajoknál (Galatis et al., 1978a). A későbbi vizsgálatok azonban kimutatták, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a Golgi hozzájárulna az olajtest képződéshez. Így Suire (2000) kijelenti, hogy az olajtestek eredete ugyanaz a sejtmembrán rendszer, és alapjában véve a fejlődés minden Marchantiophyta fajnál ugyanúgy zajlik, a M paleaceae esetében megfigyelteket pedig egyedi ontogenetikai folyamatnak tekintik. A mai napig folynak a vizsgálatok ezzel kapcsolatban, azonban a kutatás, egyelőre szűk határok között mozog, mivel az olajtestek illékonysága igen gyors, valamint eddig azon fajokat vizsgálták, akik elég nagyméretű olajtesttel rendelkeznek.

Taxonómia és filogenetika

Az olajtestek nemcsak a gametofitonban, hanem a sporofitonban is megtalálhatóak, beleértve a sétát és a spórákat is. Méretüket tekintve a <1 mikron és a majdnem 30 mikron átmérő között mozognak. Vizsgálatuk körülményes, tekintve, hogy illékony természetűek, könnyen kiszáradnak és elbomlanak, sokszor a fénymikroszkóp fényének hatására is, pedig természetes körülményeik között megmaradnak kiszáradás esetén is. Mikroszkóppal könnyen észrevehetők, színtelenek, változatosan sűrűn állnak, homogének vagy különválasztottak.

Olajtesteket találunk a Jungermanniopsida és Haplomitriales minden érett sejtjében (gametofiton, sporotfiton egyaránt), míg a Marchantiopsida és Treubiales-ben idioblaszt sejtekre korlátozódnak. Müller (1939) 9 típusú olajtestet különböztetett meg, amit Schuster (1966) is átvett, azzal a kiegészítéssel, hogy a Monoclea nemzetség kivételével minden taxon olajtestet tartalmazó sejtjéből  hiányzik a kloroplasztisz. Később ez a feltevés megszűnt, mivel a differenciálódó sejtben még ott vannak a színtestek, amik félreértésekre adhatnak okot. Többféle taxonómiai vizsgálat többféle kategorizálás használ, de alapvetően 4 típust lehet megkülönböztetni: a homogén eloszlású Massula-típus és Bazzania-típus és a szétválasztott Jungermannia-típus és Calypogeia-típus. Mindazonáltal az olajsejtek alakja, mérete, színe, és az eloszlásuk mind-mind taxonómiailag fontos (pl egyes nemzetségek megkülönböztetése).

Az olajtestek filogenetikája, igen zavaros, mivel a fosszíliákban igen nehezen maradtak a bizonyítékok. Ebben a kérdésben további kutatások szükségesek.

 
Különböző morfológiájú olajsejtek, mind-mind taxonómiai bélyegek. (fenn: Bazzania olajtest, Forrás: www.anbg.gov.au)
(lenn: Calypogeia olajtest, Forrás: www.buildingthepride.com)

Kémia és gyógyszerészeti alkalmazások

Az olajtestek kémiai természete sok szerzőt érdekelt, mivel a májmohák kellemes illatot árasztottak, különösen, ha sérültek. Elég korán kimutatták, hogy az olajtestekben terpének találhatók, mégpedig monoterpének, szeszkviterpének vagy alkoholok. Az 50-es években megállt a májmohák kémiai vizsgálata a DNS felfedezése valamint a temérdek egyéb növényi vizsgálat miatt, de később, ahogy a gáz-kromatográfiás és egyéb analitikai technikák lehetővé tették a kis mennyiségű anyagok izolációját és meghatározhatóságát, a kutatások elindultak. Mára a több mint 700 lipofil vegyület 10%-át jellemezték. A vegyületek többsége, amit a májmohák tartalmaznak mono, szeszkvi és diterpének valamint más aromás vegyületek – tipikusan a bi-benzilek és bisz-bibenzilek. A terpének a legősibb molekuláris csoport, amit növények szintetizáltak.

A Blasia pusilla-ban, - amiben nem található olajtest – nincsenek terpének. Azonban érdekes, hogy az Anthelia julacea, - amely szintén nem tartalmaz olajtestet – kimutattak terpéneket és aromás vegyületeket. Továbbá zsírssavak, trigliceridek, szteránvázas vegyületek igen elterjedtek a májmohák körében. Érdekesség, hogy a lombosmohák nagyon ritkán rendelkeznek terpénekkel.

A terpének és lipofil aromás vegyületek kemoszisztematikus indikátorok. A segítségükkel gyakorlatilag számos taxon között különbséget lehet tenni, ahogy Asakawa (1995) az Aneura nemzetség fajait és a leveles taxonokat nagyon szoros kapcsolatúnak gondolta, később ez a molekuláris kutatások során be is bizonyosodott.

A sok terpén és aromás vegyület figyelemre méltó biológiai aktivitással bír (Asakawa 2012). Többek között citotoxikusság, anti-HIV gátlás, lehetnek antimikrobiálisak, rovarölők, elhízást akadályozók, influenza elleni aktivitásúak, érintésre allergének, nyugtató hatásúak. Kínában tradicionális gyógyszerként tartják a Marchantia polymorpha-t, ezért a gyógyszerészeti tesztek az összetett májmohákra összpontosultak. A jól ismert Marchantia vegyületek a marchantin A-C bisz-benzil éterek jelentős biológiai aktivitással rendelkeznek, antibakteriális, antifungiális, anti-citotoxikus, és ráksejt-ellenes aktivitást mutatnak – az utóbbi a rákos sejtek apoptózisára céloz (Shi et al.,2007; Huang et al., 2010). A marchantinok továbbá az A és B típusú influenza elleni aktivitást is mutatnak. A leveles májmohák közül a Porella cordaeana antimikrobiális aktivitást, a Scapania verrucosa ráksejt-ellenes aktivitást mutat.

A májmohák bioaktív vegyületei számos betegséges elleni gyógyszer számára nyújthat lehetséges alapanyagot. Az ok, hogy ezekben a mohákban megtalálhatóak ezen anyagok, talán az lehet hogy a korai szárazföldi élethez ezek az anyagok szükségesek lehettek.

Kínai orvoslás korai ábrázolása. A gyógyítók szerként használták a Marchantia-t. (Forrás: galleryhip.com)

Funkció

Arra, hogy ezen testeknek mi a valódi funkciója, számos feltevés született. Növényevők, patogének elleni védelem, hidegtűrés, túlzott fény tűrés, UV sugárzás és kiszáradás ellenállás. Ezeket az okokat manapság is erőltetik, bár mindegyik feltételezés ellen létezik eset. Pl.: Az Anthelia intenzív fényben és néha arid körülmények között él, még sincs olajteste; a csak kevés nedvességet igénylő Riccia fajoknak sincs olaj teste. Müller (1939) feltette, hogy az olajtesteknek talán fiziológiai funkciói voltak a múltban, ami manapság már nem létezik. Pihakaski (1968) feltételezte, hogy az olajtesteknek metabolikus funkciói vannak a szerkezetük és az ER-el való kapcsolatuk miatt. Újabban, Pressel et. al. (2009) 6 májmoha faj kiszárításának és újranedvesítésének citológiai és fiziológiai hatásait vizsgálták, és azt találták, hogy a Southbya nigrella kiszáradást követően megőrizte eredeti mennyiségét. A szerzők szerint az olajtestek összeomlottak az újranedvesítés alatt, és csak 48 órával ezután nyerték vissza eredeti méretüket. Azt feltételezik, hogy az összeomlás során szénhidrátokat juttat a citoszolba, tehát ezek a szerzők azt feltételezik, hogy az olajtestekben oldható, nagy koncentrátumú szénhidrát található, és ezeknek döntő szerepük van a kiszáradás tűrésében.

Kimutatták továbbá, hogy ezen olajtestekkel rendelkező fajok, sokkal hatékonyabbak az UV-sugárzás elleni védelemben, mint pl. a lombosmohák. Talán ezen a tulajdonságoknak köszönhetően voltak képesek kolonizálni a szárazföldet, hiszen az UV besugárzás magasabb volt a vékonyabb ózon réteg miatt. Talán emiatt az olajtesteknek kulcsszerepe volt az összes szárazföldi növény további evolúciójában.

Az nem ismert, hogy az olajsejtek, mint energiatárolók működtek volna. Ezek korai feltételezések voltak, amiket a későbbi kutatások megcáfoltak.

A májmohák olajtesteinek pontos funkciót, talán a jövő kutatásai válaszolják majd meg.

Jövőbeli irányok és kilátások

Kétségkívül az olajtestek az egyik legfontosabb sejtorganellumai a májmoháknak. Sajnálatos, hogy amíg a gombák és állatok lipid cseppecskéinek a megértése gyorsan megtörtént, addig az olajtestek evolúciójára és funkciójára vonatkozó kérdések még mindig megválaszolatlanok. A fő kérdések: 1, A májmohák zsírcseppecskéi és más növényi csoportok lipid cseppjei homológok? 2, Mik az olajtest membránjának alkotórészei? 3, Oleoszin vagy oleoszin-szerű fehérjék előfordulnak-e az olajtestekben? 4, Milyen metabolikus aktivitásuk van az olajtesteknek a májmohákban?

A technológia nagy léptékű fejlődésével, talán hamar választ kapunk majd ezekre a kérdésekre. Talán, ha a fenti információk ismertek lesznek, betömhetünk egy újabb rést a növényi evolúció kérdéseiből. Továbbá ezen kérdések megválaszolása a májmohák gyógyszerészeti alkalmazását is elősegítheti.

Felhasznált irodalom:

·         Xiaolan He, Yu Sun, és Rui-Liang Zhu -  The Oil Bodies of Liverworts: Unique and Important Organelles in Land Plants - Critical Reviews in Plant Sciences 2013 32:293–302

·         Bernard Goffinet and A. Jonathan Shaw - Bryophyte Biology (2009)

·         The Penguin Dictionary of Botany (1984)

Képek:

·         www.anbg.gov.au

·         www.buildingthepride.com

·         www.discoverlife.org

·         science.uniserve.edu.au

·         www.dandebat.dk

·         coo.fieldofscience.com

·         galleryhip.com

A cyanobaktériumok és mohák szimbiózisa

A földi életnek alapvető eleme a nitrogén. Minden aminosav tartalmazza ezt, és az aminosavak a fehérjék építőelemei, éppen ezért a földi élet elképzelhetetlen nélküle. A légkörünk szinte 80%-a nitrogén gázból áll, így ebből bőséggel áll rendelkezésre. Vagy mégsem?

A növények a légkörben található nitrogént nem képesek közvetlenül felvenni, egy kémiai átalakítás szükséges ehhez, amit nitrogén fixálásnak nevezünk. Ezt a kémiai folyamatot csupán néhány élőlény képes elvégezni, és a cyanobaktériumok közöttük vannak.

 A cyanobaktériumok heterocisztáiban végbemenő N fixálási folyamat

(Forrás: blogs.biochem.ncsu.edu)

A cyanobaktériumok, fotoszintézisre képes prokarióták, amik képesek klorofil-a-t szintetizálni. Az oxigén felszabadításuknak köszönhető a földi élet oxigén evolúciója. Általánosságban elmondható, hogy a cyanobaktériumoknak jellegzetes vegyületei: a phycobilin pigment és a phycocyanin. Ezeknek a vegyületeknek a magas koncentrációja adja ezeknek élőlényeknek jellegzetes kék színét, ezért régebben kék algáknak is hívták őket. Molekuláris kutatások azonban olyan prokariótákat is ide sorolnak, akik phycobilint nem termelnek, mégis ehhez a társasághoz tartoznak, így a fogalom kibővült.

A cyanobaktériumoknak továbbá megvan az a különleges képessége is, hogy képesek eukariótákkal szimbiózist kialakítani, mint pl.: növényekkel, gombákkal, szivacsokkal, protisztákkal. Eme szimbiózis célja a más élőlények szemszögéből evidens: a metabolikus ellátás, jelen esetben a kötött nitrogénnal való ellátás. Azonban a cyanobaktérium szemszögéből már nem egyértelmű. Bizonyosan gyakran kapnak cserébe szén vegyületeket a fotoszintetizáló szimbiózis párjuktól, azonban ők maguk is képesek a fotoszintézisre, akkor vajon miért éri meg nekik? A válasz: védelmet találtak az őket körülölelő élőlények rejtekében, az esetlegesen káros intenzív napsugárzástól, a ragadozóktól, valamint a kiszáradástól is.

 Nostoc sp. mikroszkópos képe, a nyílnál a heterociszta sejt.

(Forrás: fmp.conncoll.edu)

A cyanobaktériumok általánosan fonalas felépítésűek, a nitrogén fixálást egy speciális sejtjük képes elvégezni, amit heterocisztának neveznek. A heterociszta nem képes a fotoszintézisre, hiszen nem tartalmaz klorofilt. A cyanobaktérium egy mozgékony szálat fejleszt, ami heterociszta sejteket nem tartalmaz, ezt hormogoniumnak nevezünk. A hormogonium leválik az "anya" baktériumról, és mozgásra képes lévén, számára optimális helyet keres, azaz gazdanövényt keres, ahol aztán új kolóniát alkot, és heterociszta sejteket is fejleszt.

Mind májmohák (Marchantiophyta), a lombosmohák (Bryophyta) és a becősmohák (Anthoceratophyta) között találunk példát erre a különös szimbiózisra, sőt, mind az epiphyta és az endophyta kapcsolatokat is megtaláljuk. A cyanobaktériumok oldaláról szinte mindig Nostoc sp.-el van dolgunk. Természetesen a leggyakoribb kapcsolat az epiphyta, azaz a növény felületén található meg a baktérium, viszont ismerünk kivételeket is, pl.: egyes Sphagnum fajok hyaline sejtjeiben is találtak már Nostoc-ot. Ennek oka nem teljesen ismert, azonban segíthet a Nostoc-nak, hogy képes legyen elviselni a pH-5-nél savanyúbb környezetet is.

 Dendroceros crispatus, jól láthatóak az üregecskék

(Forrás: vasawaje.exblog.jp)

A baktérium-moha kapcsolatok közül a legszemléltetőbb példa talán a szépséges telepes májmoha, a Blasia pusilla és a Dendroceros crispatus példáján lehet bemutatni. A Blasia a telepén üregecskéket képez, amit szánt szándékkal a cyanobaktériumoknak hoz létre. Kutatások bizonyítják, hogy amint a Blasia N hiányban kezd el szenvedni, olyan vegyületeket kezd el kiválasztani, és szabadon engedni, ami hormogonium termelésre indukálja a baktériumot. A közelben lévő Nostoc sp. ennek az anyagnak a hatására megkezdi a hormogonium termelést, ami létrejöötekor levélik a telepről. A hormogonium útját vegyületek vezérlik, amiket szintén a moha választ ki az üregecskéiben, ezeket a hormogonium érzékeli, és az üregecskébe belemegy. Amint ez megtörténik, a hormogonium elkezdi a telepképzést, az üregecske megtelik.

Blasia pusilla, a fekete pontok maguk a kolóniák
(Forrás: de.wikipedia.org)

Egy átlagos Nostoc sejtjeinek csupán 2-5%-a heterociszta. A Blasia olyan anyagot is ki tud választani magából, ami a Nostoc-ot heterociszta képzésre serkenti, így akár ez az arány a 60%-ot is elérheti. A Anthoceros punctatus esetében ez a szám 80%! Elmondhatjuk, hogy a moha saját nitrogén fixáló teleppel bír, amiben a munkát a cyanobacteria végzi. Arra nincs bizonyíték, hogy a cyanobaktérium fotoszintetizálna az üregecskékben, így biztos, hogy a moha szén vegyületeket ad cserébe a bakrétiumnak. Az viszont teljességgel bizonyított, hogy a moha szabályozza a baktérium viselkedését.

Lazább kapcsolatok is előfordulnak mohák és cyanobaktériumok között, pl.: Bryum algovicum (már a neve is árulkodik), Ceratodon purpureus, Funaria hygrometrica, Grimmia és Racomitrium fajoknál. Ezeknél a fajoknál a heterociszták száma azonban gyakorlatilag megegyezik a természetben előforduló baktériumokéval.

 Bryum algovicum, egy gyönyörű bryum

(Forrás: wisplants.uwsp.edu)

Felhasznált irodalom:

• Brian A. Whitton, Malcolm Potts - The Ecology of Cyanobacteria Their Diversity in Time and Space (2002)
• The Penguin Dictionary of Botany (1984)

Internetes források:

• http://www.cpbr.gov.au/bryophyte/ecology-cyanobacteria.html
• http://szotar.sztaki.hu/

Képek:

• blogs.biochem.ncsu.edu
• fmp.conncoll.edu
• https://www.google.hu/?gws_rd=ssl
• vasawaje.exblog.jp 
• wisplants.uwsp.edu
• de.wikipedia.org

Pleurozium schreberi - A kellemes meglepetés

Az egyik - általam igen kedvelt - Virágtalan növények c. egyetemi tárgy keretében, a professzor úr éppen a türingiai élményeit osztotta meg velünk, mutatóban hozott kristálytiszta vizekből algákat, valamint egy gyönyörű zuzmót is.

Az algaminták nézegetése - benne a szépséges Niccia sp.-vel, a változatos Spyrogyra sp.-kel, valamint számos ismeretlen apró élőlényekkel -a zuzmó is "kézről-kézre" járt, hiszen a jelen lévők közül csak kevesen láttak Cladonia rangiferina-t (rénszarvas zúzmó) élőben. Igaz, itt sem a természetes környezetében, de legalább a méreteit megnézhettük - tényleg van rajta mit enni. A nézegetés közben, valakinek a szeme megakadt a zuzmó szálai között egy mohán! Kaptunk az alkalmon, kiszedegettük a szép lombos mohokat, meg is feleztük Attilával. Egy gyönyörű, még pici - max 4 cm-es - Sphagnum sp. is előkerült.

A lombos moha határozása csak másnap reggel történt meg, kora reggel, és igen jól esett így kezdeni a napot, hiszen eddig még általam nem látott fajról van szó. Bárcsak minden reggel ilyen kellemesen hasznos lenne!

Tehát a moha, ami "önként" jött és nem mi mentünk érte:

Latin név: Pleurozium schreberi (Wild ex. Brid.) Mitt.
Syn.: Entodon Schreberi
Rendszertan: Bryophyta / Bryopsida / Hypnales / Hypnaceae
Magyarországi előfordulása: Középhegységekben, Dunántúlon közönséges faj

Bár ez a moha az ország hegységeiben közönségesnek számít, én most találkoztam vele először, így igen megörvendtem neki.

Megjelenése: A Pleurozium schreberi egy pleurokarp lombosmoha. Szára jellegzetesen piros színű, erről kapta angol nevét is: Red-stemmed Feather-moss. A fő tengelyről az oldalhajtások jellegzetesek, szárnyasak, az oldalhajtások hossza szinte megegyező végig a fő tengely mentén, ami kb 12 cm hosszúságot ér el. Oldalhajtások szárai jellegzetesen a talaj felé visszahajlanak, számomra halcsontváz jelleget kölcsönözve.

Levelei: A szár és hajtás levelei megegyező morfológiájúak, a hajtáslevelek picit kisebbek. Átlátszó, élénkzöldek, hosszuk kb. 2-2,5 cm. Ovális, konkáv levelei a szára teljesen körülölelik, a piros színt ezeken a leveleken keresztül lehet látni. Levélcsúcsa lekerekített, ritkán pici csúcsot találhatunk, de ezek nem törnek hátra. Levélere apró kettős, x20 nagyításon nem látható. A sejtjei a levél közepénél megnyúlt hosszúkásak (8-16x hosszabbak, mint szélesebbek) , az alapi sejtek viszont mások, kerekdeddé, tömzsivé válnak.

 A hajtáslevél.

 Egy másik hajtáslevél

 A finom, kettős levélér

 A levelek közepénél a sejtek megnyúltak

 Levélcsúcs

Tok: A briteknél a tok nagyon ritka, nálunk gyakoribb. Pleurokarp moha, a tok hajlott, csőre rövid.

Élőhelye: Mészben szegény területeken, általában a talajon, de megtaláljuk sziklákon, és hegyi réteken a növényzet között. Inkább a félárnyékot kedveli, gyakran tömegesen jelenik meg. Briteknél megtalálható lápokon is, Calluna és Eriophorum társaságában.

Összetéveszthető fajok: Az élőhely, és megjelenés hasonló a Pseudoscleropodium purum esetében, azonban neki nem piros a szára, és a levélere sem jelentéktelen, x20-al jól látható. Továbbá a levélcsúcsa ennek a fajnak jellegzetesen hátratört.

Felhasznált irodalom:

• Boros Ádám - Magyarország mohái (1953)
• Ian D.M. Atherton, Sam D. S. Bosanquet, Mark Llawley - Mosses and Liverworts of Britian and Ireland: A Field Guide (2010)
• A.J.E. Smith - The Moss Flora of Britain and Ireland (2004)

Internetes források:

• msubiology.info
• florafind.mainegardens.org
• blogs.ubc.ca
• http://www.bildatlas-moose.de/ 
• http://www.theplantlist.org/ 

A hét mohája - Leucodon sciuroides (Hedw.) Schwägr.

Latin név: Leucodon sciuroides (Hedw.) Schwägr.
Magyar név: Nincs
Rendszertan: Bryophyta / Hypnales / Leucodontaceae
Magyarországi elterjedés: Magyarország egész területén, az Alföldön is.

A Leucodon sciuroides véleményem szerint az egyik legszemrevalóbb a magyar lombosmohák között. Egyedi megjelenésével már messziről kiszúrható, nézése igen szívet melengető tud lenni.

Leucodon megjelenése (forrás: www.pbase.com)

Megjelenés: A faj megjelenéséről árulkodik a név is, azaz mókusfarkszerű. Jellegzetessége, hogy a felületről ívesen ágaskodnak hajtásai, különösen száraz állapotban. Hajtásai viszonylag sűrűk, elég hosszúak, a levelek sűrűn, dúsan borítják azt. Hajtásvégük jellemzően picit világosabb színű.

Leucodon nedves állapotban (forrás: http://www.botanikaiforum.com)

Levelei: Sűrűn állók, szárazon szorosan a hajtáshoz simulnak, ami szintén jellegzetes hengeres megjelenést biztosít. Nedves állapotban a levelek "kinyílnak", ezzel a fenti hengeres állapot megszűnik. Maguk a levelek is igen jellegzetesek erre a mohára. Alakjuk alapnál széles tojásdad, fokozatosan keskenyedik a csúcsba, víztiszta sejtek nincsenek jelen. Enyhe fogazás megfigyelhető már 50x-es nagyításnál, ez azonban csak a csúcs közvetlen közelében. Kézi nagyítóval becsapós tud lenni a levélér megtalálása: ugyanis nincsen neki, mégis a kezdő szeme "odalátja", ugyanis a levelek hosszredősek.

Tokja:  Pleurokarp moháról lévén szó a toknyél a hajtás oldalából ered, hosszú sétával, azon egyenes, hengeres tok, minek fedője rövid kúpos.

Élőhelye: Jellemzően mészkősziklákon, fakérgen találjuk meg, de egyéb sziklákon is. Jellemző rá a délies fekvés.

Összetéveszthetőség: A fajt mérete, és jellegzetes növekedése miatt egyszerű felismerni. Hajlamos Homalothecium sp. közelében nőni, ami színében közel hasonló, viszont a nemzetség minden faja jóval kisebb, nem jellemző rájuk a mókusfark növekedés, valamint erük van.

Viszonylag könnyen felismerhető, ezért is kedveltem meg annyira, hiszen a sokadik terepen megismerhetetlen (számomra) moh után mindig jólesik egy-egy ismerőst megpillantani.

 Leucodon sciuroides levél

 Levélcsúcs a minimális fogazással

Levélalapi sejtek

Felhasznált irodalom:

• Boros Ádám - Magyarország mohái (1953)
• Ian D.M. Atherton, Sam D. S. Bosanquet, Mark Llawley - Mosses and Liverworts of Britian and Ireland: A Field Guide (2010)
• A.J.E. Smith - The Moss Flora of Britain and Ireland (2004)

Internetes források:

• http://www.bildatlas-moose.de/ 
• www.google.com 

Hárs-hegyi túra - 2014.09.20

Ezen a hétvégén végre minden összejött, és kiszabadultam a kedvenc növényeim közé. Erre a napra egy közeli területet választottam - másnap, vasárnap egy börzsönyi túrát is terveztünk - egy kis költségkímélő, de azért lélekmelegítő útvonalat terveztem.

Nem voltam egyedül, ugyanis úgy jött ki a lépés, hogy MAtej is el tudott velem jönni, így ez az alkalom egy könnyed, beszélgetős, nézelődős útra sikeredett.

Helyszínnek a Hárs (Hársbokor) - hegyet szemeltem ki, ugyanis még sosem jártam arra, több forrásból úgy értesültem, hogy jó kis hely. Mivel előzőleg ellenőriztem a hegy földtani jellemzőit is, abban a hiszemben indultam el, hogy javarészt Hárshegyi homokkő lesz a talpunk alatt. Hazaérkezve - persze már mikor ott voltunk is - eszméltem rá, hogy elnéztem a geo térképet, így csak itt-ott foltokban volt fellelhető a homokkő. Ezt a kis csalódást leszámítva nem bántuk meg hogy ide jöttünk, bár ért minket pozitív és (sajnos) negatív is.

08:00-kor találkoztunk a Széll Kálmán téren, és felszálltunk a 22-es buszra, amivel a TBC intézetig utaztunk, s itt a vadaspark irányába indultunk. Gyorsan el akartuk hagyni a szemetes és nagyon durván bolygatott erdőrészt, így nem is nagyon álltunk meg. Mivel MAtej nemrég ért haza nyári angliai munkájából, lelkes élménybeszámolót tartottunk egymásnak, kivel mi történt a nyáron. MAtej most ismerkedik a mohákkal, így pár fajt, amit bizton felismerek bemutattam neki - Atrichum undulatum, Hypnum cupressiforme, Plagiomnium affine stb - nagyítóval már elég érdekesnek bizonyultak számára is.

Átmásztunk egy kerítésen, és innentől - nyilván a vadaspark miatt - elképesztő szintű taposás vált uralkodóvá, és ez végig is kísért minket szinte az egész úton. Nagyon demoralizáló volt  a gyakorlatilag felásott területeken menni. Azonban sok-sok szép és ismeretlen gombát láttunk, ezek közül csak a Amanita muscaria-t a légyölő galócát ismertem. Egy korhadékkal teli, bolygatott talajon találtam az alábbi szépséget (időközben kiderült a neve is: Parasola plicatilis - Gyenge áltintagomba)

Ezek után egy irtáson már a virágos növényeket mondogattuk egymásnak gyakorlásképp, és bizonytalanság miatt meghatározásra került a közönséges Clinopodium vulgare - Közönséges borsfű. Ezután bevetettük magunkat az irtásról az erdőbe, ahol megpillantottuk az első Dicranum tauricum-ot, és Dicranum scoparium-ot. Az ezt követő fenyőerdő jellegtelen volt, pár szép gombát kivéve, amit szintén nem sikerült megsaccolni.

Egy meszes zárt sziklagyepbe érkeztünk, ahol a sziklákon és a fák törzsén gyakorolgattam a mohfajokat és mutogattam őket MAtejnek. Syntrichia ruralis sp. ruralis, Bryum moravicum, Homalothecium sericeum, és Porella platyphylla volt terítéken. Szétnéztünk edényesek terén mi a helyzet, és találtunk Helianthemum ovatum-ot, Asperula rumelica-t, Veronica vindobonensis-ta sziklákon Grimmia pulvinata foglalta el a szokásos helyét.Ekkor MAtej észrevette a nap egyik legjobb növényét, életünk első Sternbergia colchicifolia-ját. Nagyon örülünk neki, hogy ezt a jó kis növényt végre személyesen is megismerhettük.

A hegy egy Erysimum odoratum-mal is kedveskedett nekünk, amit nagyon jó néven vettünk tőle. Ezután elérkeztünk a hegynek arra a részére ami ici pici hárshegyi homokkőből épült fel, egy kis házikó mellett a jó kis savanyú mohafajok lepték el a kavicsos aggregátumot, mint a Polytrichum formosum, P. piliferum, P. juniperinum és Dicranum scoparium. A sziklákon Hypnum cupressiforme uralkodott. Ezt a területet korábban internetes képeken láttam a területről és elmondhatom hogy katasztrófa ahogy kinéz. Az összefüggő, gyönyörű D. scoparium párnákat a vadtúltartás állatai szisztematikusan felszánják, elpusztítják. Ottjártunkkor is egy kb 15 - 20 egyedes csorda loholt el alattunk a völgyben. A párnák között egy érdekes gombát pillantottunk meg.

Innen elindulva a hegy gerincén végigvezető irtáson haladtunk, közben mészkősziklákon mohokat néztünk. A hegy csúcsán döbbenten vettük észre az állatok etetőhelyét. Ezzel semmi gond nem lenne, viszont az emberi jelenléttel megjelentek az advenív növényfajok - pl Datura stramonium, amiknek az elszaporodását senki nem engedhetné meg magának, nemhogy a Pilis Parkerdő... Ezt követően a sziklagyepben leültünk növényeket határozni, így a Pseudolyzimachion spicatum-ot, valamint egy növényt, amit első ránézésre Thymus-nak gondoltunk, azt is határoztuk neki, de egyáltalán nem illett rá a Thymus jellegzetessége. Itthon derült ki, hogy ez az Aconis arvensis - csomborpereszlény.
A hegy északi völgyében tértünk vissza a túra kiindulópontjához és egyben a buszhoz is. Ez az út azonban igen nehézkes volt, egy kerítés mellett , az ösvényre hordva a kitermelt fa. Nehézkesen haladtunk rajta, de pár növény itt is egyből feledtetni tudta a fáradalmakat. A talajon Pseudoscleropodium purum-ot pillantottam meg, ami személy szerint az egyik kedvenc mohám. Két fészkest egymás mellett találtunk, bátran kaptuk is magunkat a határozásra, az egyik a Picris hieracioides sp. hieracioides - Közönséges keresűgyökér

Míg a másik az aranyos Hieracium pilosella - Ezüstös hölgymál.

Az út visszafelé ezenkívül többnyire lényegi esemény nélkül telt el, még az útszélen a busz előtt megállva határoztunk egyet, memóriánk frissítése céljából  Agrimonia eupatoria, valamint MAtej észrevett egy hatalmas hernyót az egyik fatörzsön, amiről kiderült, hogy a Cossus cossus hernyója. Érdekes méretek :)

Bár a túra nem hozott fantasztikus "eredményeket" igen jó volt beszélgetni, a területet bejárni, s közben a növények felismerését gyakorolni. A Sternbergia pedig igen felemelő kis ékköve volt a napnak.