A "hegedűs" Syntrichia-k

Bevezetés

Az alábbi bejegyzésben két számomra gyönyörű Syntrichia nemzetséget szeretnék bemutatni, mégpedig a Syntrichia montana-t és a Syntrichia virescens-et, melyek azért kapták a hegedűs becenevet, mert a leveleik nagyon szép hegedűalakúak. Terepen nem lehet egyértelműen megkülönböztetni őket - habár mint később látjuk az élőhely alapján sejteni lehet - de valós megkülönböztetésükhöz mikroszkópos vizsgálatok szükségesek.

Taxonómia

Besorolás: Bryophyta / Bryopsida / Pottiales / Pottiaceae / Syntrichia
Latin név: Syntrichia virescens (De Not.) Ochyra  - Syntrichia montana Nees
Szinonímok:

• Syntrichia virescens (De Not.) Ochyra: Syntrichia pulvinata (Jur.) Jur. / Barbula ruralis var. virescens (De Not.) Bertol. / Barbula pulvinata Jur.
• Syntrichia montana Nees: Syntrichia intermedia Brid. / Tortula intermedia (Brid.) De Not. / Tortula ruralis var. crinita De Not. / Tortula crinita

Nevek: 

• virescens = "Becoming green" azaz zölddé váló, zölddé változó.
• montana = "Of the mountains" azaz hegyekből származó, hegyi.

Elterjedés:

• Syntrichia virescens: Mérsékelt övi faj. Európában Spanyolországtól, Észak Szicília- és Szardiniától egészen felhúzódik Skandinávia középső területéig, keletre Törökország és Kaukázus vidékéig. Megtalálható Észak Amerikában és a Kanári szigeteken is [Smith]. Magyarországon gyakorinak mondható, Északi és Dunántúli középhegységben, a Somogyi és Zalai-dombságban. Az Alföldön is gyakori [Orbán S - Vajda L.] Főleg alacsony vidéinken gyakori [Boros Á.]

Syntrichia virescens (Forrás: www.fugleognatur.dk)

• Syntrichia montana: Szubatlanti - szubmediterrán faj. Dél Skandináviától egészen a Kaukázusig, Törökországig valamint Észak Ázsiában, Makronéziában, Észak Afrikában, Észak és Közép Amerikában található meg. [Smith]. Magyarországon hegyvidékeinken általánosan megtalálható, így az Északi középhegységben: Gömör- Tornai-karszt, Bükk, Cserhát, Dunántúli középhegységben: Visegrádi-hegység, Pilis, Budai-hegység, Gerecse, Vértes, Bakony, Balaton-felvidék, Keszthelyi-hegység valamint a Mecsekben, a Villányi hegységben és a Kőszegi hegységben [Orbán S. - Vajda L.]

Syntrichia montana (Forrás: www.fugleognatur.dk)

Élőhely:

• Syntrichia virescens: Kéreglakó faj. Ligeterdőkben, tölgyesekben, deszkakerítéseken él, nem ritka faj [Orbán S. - Vajda L.] De sziklákra és betonra is felmehet! Ez teszi szükségessé a mikroszkópi azonosítást. Nyílt helyzetű, magányos fák törzsén, falakon, habarcson sőt aszfalt utakon is megtalálni. [Smith]
• Syntrichia montana: Sziklalakó faj, sziklagyepek napos kövein, mész és dolomitsziklák repedéseiben, karsztbokorerdőkben. Máshol hiányzik, vagy ritka. [Orbán S. - Vajda L.]. Kitett helyeken, mészkövön, falakon, háztetőkön, ritkán savanyú sziklákon is. [Smith]

Megjelenés:

• Syntrichia virescens: Sűrű vagy laza párnákban nő. Színe feketés-zöld szárazon, nedvesítve szép zöld szín jellemzi, Innen a neve is. Levelei lapát alakúak, nedvesítve hátratörnek, középen hegedűalak szerint befűződnek. A levél csúcsa jellegzetes lecsapott. Erőteljes ér jellemzi, hosszú, fogazott hyalin szálban kifut.  [Orbán S. - Vajda L.] Az ér keresztmetszetben csupán 1-2-3 sornyi sztereida sejtet mutat.

Syntrichia virescens Quercus cerris törzsén bőségesen él.

 

Syntrichia virescens levél.

• Syntrichia montana: Tömött párnákban nő, sötétbarnás színű, mely nedvesítve sötét és világoszöld érdekes keverékét adja, mely megfoghatatlan, de jellegzetes. Szárazon a levelek összeállnak, nedvesen a levél csúcs visszahajlik. A levél közepén hegedűszerű lefűződés látható. A levél kerek végű lapát alakú, az ér pirosas. Hosszú hyalin szőr kifut a levélből, mely fogazott. [Orbán S. - Vajda L.] Nem gyakori a tok, esetleg tavasszal vagy nyáron fordulhat elő.

Syntrichia montana napsütötte déli fekvésű dolomitsziklán. Jól látszódik az a bizonyos szín.

Syntrichia montana levél.

Mikroszkópos megkülönböztetés:
A két mohánál sajnos csak egy esetben lehet biztosra menni terepen, mégpedig akkor, ha fakérgen találjuk, ebben az esetben S. montana nem lehet (ugyanakkor más Syntrichia fajok előfordulhatnak). Amennyiben sziklán találjuk, gyűjteni kell belőle. A kulcs, a levélér fonáki részén található sztereid sejtek vastagsága. Az alábbi képeken jól látszik, hogy míg a S.virescens-nek csupán 1-2-3 [Smith] sejtsorosak a sztereid sejtjei, addig a S.montananak jóval több, jól kidudorodik a laminából. Egyesek lupeval is látják a különbséget, aki nem ennyire vájt szemű, annak marad a mikroszkóp.

Syntrichia virescens 1-2-3 sejtsoros sztereid csoportja. (commons.wikipedia.org)

Syntrichia montana vastag, több sorban álló sztereid sejtjei (Forrás: commons.wikipedia.org)

A színükben is van valami nehezen megfogható különbség. Nedvesítés hatására a feketés, sötétbarnás S.montana olyan színt vesz fel, ami nagyon szép, jellegzetes, de számomra leírhatatlan (a színekkel bajban vagyok egyébként is). Az alábbi képeken jól látszódik a különbség.

Felhasznált irodalom:

• A.J.E. Smith - The Moss Flora of Britain and Ireland (2004)
• Boros Ádám - Magyarország mohái (1953)
• Ian D.M. Atherton, Sam D. S. Bosanquet, Mark Llawley - Mosses and Liverworts of Britian and Ireland: A Field Guide (2010)
• Orbán Sándor - Vajda László - Magyarország mohaflórájának kézikönyve (1983)

Internetes források:

• http://www.theplantlist.org/
• http://davesgarden.com/guides/botanary/
• commons.wikimedia.org
• www.fugleognatur.dk

A nem olyan messzi dél vadjai

A nem olyan messzi dél vadjai

Az egyetem keretein szigorúan kívül - Attilával és MAtejjel - a félévre beterveztünk minden hétre egy afféle kis önképző kört, amelyen hétről hétre egy előre megbeszélt témának utána nézünk, és egy könnyed kérdezős – beszélgetős előadásban „előadjuk” egymásnak, így ösztökélve magunkat az otthoni tanulásra, és irodalmazásra, tájékozódásra. Az egyik ilyen alkalom során vetette fel hirtelen MAtej, hogy ugyan mivel március 15-e úgyis vasárnapra esik, viszont a pénteki napjaink szabadok, nem mennénk-e el az egész hétvégére valahová kicsit botanizálni. Természetesen azonnal igent mondtunk, és mivel azon az „előadáson” épp a mediterrán és magyar Helleborusokról volt szó, kapásból rávágtam: Mecsek. Délen van, ott melegebb van, a növények is előrébb vannak, sok-sok jót hallottunk már a térségről innen-onnan, többek között Nagy József Tanár Úrtól is.

MAtej pakkja, még az egyetemen.

Az utat már nagyon vártuk, a szervezés közben derült ki, hogy Attila sajnos nem tud jönni egyéb elfoglaltságai miatt, így ketten vágtunk neki. No de ne szaladjunk annyira előre. Ez évben a március 15. előtti héten a tavasz meglebbentette szárnyait: a déli fekvésű Budai Arbor-ra csodás meleg fényár sütött le, kipattintva az első durranásig duzzadt rügyeket. Az egész héten kellemes volt dolgozni, tanulni, élvezni, hogy lám-lám idén is van tavasz, mint eddig minden évben. Ahogy egyre közeledett a péntek, úgy borultak be a kilátások a hétvégére: csütörtök péntekre eső és nagy erejű szél, szombaton és vasárnap pedig „elvétve csapadék előfordulhat” címszóval jósoltak a meteorológusok. Én szokásomhoz hűen kezdtem a „biztosak vagyunk benne, hogy megyünk?” strófáimat csepegtetni MAtejnek, aki  - jól tette – hajthatatlan maradt, lesz, ami lesz, ha nagyon megázunk, legfeljebb hazajövünk. Rendben!

Ami az útvonalat illeti, Pécsvárad és a Zengő mellett döntöttünk, onnan pedig ha lesz rá idő és hajlam majd Óbánya – Mecseknádasd felé végzünk majd. Pénteken MAtejnek még némi elintéznivalója volt az egyetemen, így 11:45-kor terveztük indulásunkat Pécs felé a Keleti pályaudvarról. A kaja szervezése során felmerült a „mit kéne vinni”? Szerencsére Zsuzsi barátnőm édesapjának (ezúton is köszönöm szépen!) volt egy kölcsönadható gázfőzője, így akár a meleg étel sem volt oly elérhetetlen. Éppen ezért csütörtök esti vásárlásom során beszereztem egy rakott káposzta és egy székely káposzta menüt a páncélos hadosztályból, 2 sprotni halacskát és egy májkrémet is. Mindehhez egy kiló kenyeret és 7 zsemlét párosítottam egész hétvégére.

Route 2,947,569 - powered by www.wandermap.net

Az útvonalunk nem volt egy huszárvágta, de nem is ez volt a célunk :)

Pénteken elérkezett az utazás ideje, igen jó súlyú táskámmal kúsztam ki a Keletibe szitáló esőben, mindenfelől furcsa „ez hülye” tekinteteket láttam, már ezért is megtetszett az út – szeretek más lenni, mint mások no. Mikor találkoztunk röviden megbeszéltük ki mit hozott, s megkérdeztem, hogy ugye Neked van konzervbontód? Hát az nincs. No akkor majd Pécset addig nem hagyjuk el, míg nem lelünk egyet. Az Intercity vonatra felpasszíroztuk magunkat, majd 2 óra 40 perces utazás után megérkeztünk Pécsre! Az út jó kis beszélgetéssel telt el. Mindenfelé erős belvizet tapasztaltunk, s szép csapatban mutatták magukat a nagy kócsagok. Ahogy közeledtünk a Mecsek felé, nem igazán láttunk hegyeket: ugyanis nem látszódott semmi az erősen borult kékesszürke felhőtől. Na, ott biztosan esik! (nem is tévedtünk egy szemet sem :D na de majd később).

Pécs fantasztikus hely. Azt tapasztaltam, ahogy megyek délebbre és nyugatabbra az országban, egyre kedvesebbek az emberek. Mosolyognak, köszönnek, szívesen segítenek. Most is ezt tapasztaltam a városban, ami megmelengette az amúgy hideg még erősen sapkás belső hőmérsékletemet. A vasútállomástól a buszállomásra át kellett jutnunk, s közben keresnünk kellett egy boltot, hogy a konzervnyitót beszerezzük. Erre a legjobb lett volna egy 100 Ft-os bolt, mert ott ugye tuti van. Figyelem! Pécsett a vasút és a busz pu. között nincs 100 Ft-os bolt! Egy Rosmannba beszabadultunk, hátha (nem is volt furcsa két ember 80 literes zsákkal ahogy manőverez a méregdrága parfümök között) ám nem tartanak nyitót. De a kedves emberek már ajánlottak is valamit: ott szemben van egy kínai. Átérünk: Konzum Áruház, nagy Ázsia kincse tábla alatt kúszik fel a mozgólépcső. Hurrá! Találtunk egyet, igaz 1490 volt a legolcsóbb, de nem volt mit tenni, ha enni akartam valami meleget 3 napig, muszáj volt. A szomszédos boltban még tankoltunk pár müzli szeletet és szőlőcukrot, és irány a busz pályaudvar! Épp jókor érkeztünk, 5 percünk volt a busz indulásáig.

Pécsváradig sima utunk volt, a buszról leszállva picit térképeztünk és megindultunk a Zengőre! Egy szép kis utcán haladtunk, a kertek meglepően igényes növényekkel bírtak: errefelé nem csak a szokványos növényekkel való kertépítés, hanem egy két különlegességgel való díszítés is tapasztalható: 1-2 szép Ilex fajtát láttunk, és persze szinte minden kertben megtalálható volt az épp ebben az időben nyíló Primula vulgaris egyedei is. Számomra nyilvánvaló volt, hogy elpuhultam télen, mint a jól tartott malac: nehéz volt a zsákom, nem is bírtam jól a tempót. Sőt mostanában erőnléti problémáim is voltak, amiknek a kezelése még egyáltalán nem volt megoldottnak mondható (most sem az). MAtej nagyon kilépett, én próbáltam tartani az iramot. Sajnos egy megállóval többet mentünk a busszal, így az egész falut meg kellett kerülnünk, ami sok időt elvett. Én kezdtem megéhezni, megálltunk egy kerítés nélküli pince előtt: találtunk egy kis fa asztalkát amire pakolva ehettünk pár szendvicset. A környéken nagyon szép öreg Castanea-k voltak, igazi matuzsálemek. A környéken van Rockenbauer Pál sírhelye is. A borús délutánon Picus viridis kacagása és persze vörösbegyek, cinkék csipogása biztosított hallgatnivalót az étkezés ideje alatt. 

Meghitt étkezőhely, hatalmas gesztenyékkel.

Megindultunk a helyes turistaút megkeresésének, mire ráleltünk már-már  lemenőben volt a nap. Ráébredtünk, hogy még sehol sem vagyunk, de már itt a sötét a nyakunkon. A folyamatos emelkedőn lassan elmaradtak az utolsó házak is, és ezzel párhuzamosan megjelentek azok a fajok, melyekre már az utazás előtt is számítottunk. Itt-ott Primula vulgaris sárgállott, Helleborus odorus egyedek már-már elvirágzóban és nagy örömünkre Hepatica nobilis is nyílt, nem is olyan kevés. Sajnos itt fényképezni már nem tudtunk, ugyanis a fény egyre-egyre fogyott. A nap még egy szívmelengető fajt tartogatott számunkra: vadon élő Ruscus aculeatus-t, melyet messziről, még félsötétben is meg lehetett ismerni. Sajnos ezután a lélekfagyasztás / hangulatrombolás vette át a főszerepet, legalábbis nálam biztosan.

A völgyben szinte tömegével jelentek meg a Hepatica nobilis-ek

Ruscus aculeatus vad előfordulása számunkra nagy élmény volt.

Az jól látszódott, hogy nem is kevés csapadék lehetett itt délelőtt illetve előző este, a bakancsunk csak tocsogott a lefelé csordogáló ideiglenes „vízmosásokban”. Arra gondoltunk, hogy feljebb megyünk, ott hátha találunk valahol egy kis tisztást, vagy vízszintes helyet, ahol felüthetjük sátrunkat. Azonban tisztás helyett más jött: hó! Először itt-ott pamacsokban fehérlett, és mire a Zengő gerincének kaptatójára érkeztünk már mindent terített, közben be is sötétedett, már nagyon erős félhomályban haladtunk. Tanácstalanul álltunk: forduljunk vissza vagy aludjunk a csúcson? Hiszen ott biztosan hó van, ezzel a nem kimondottan jó állapotban lévő sátorral pedig a hóra fekvés egyenlő lett volna a vízbe fekvéssel. Szerencsére MAtej már járt itt egyszer, és emlékezett rá, hogy a Zengő tetején van egy kis „esőbeálló” menedék, ami alá talán be tudnánk tenni a sátrat. Eléggé szkeptikusan bólogattam és megindultunk az utolsó meredek kaptatóra. A 25 kiló körüli táskánk és az olvadó hónak köszönhetően csak csúszkáltam, nem haladtam felfelé, ez igen kifárasztott nem csak testileg, de szellemileg is. Bár innen a fotelból írva nevetséges távolságot kellett „megmásznunk” mégis lihegtem eléggé a 10 centis hóban. Egy szarvas épp előttünk sétált át a turistaúton: talán megzavartuk éjszakázásában. Ahogy emelkedtünk, úgy kúsztunk bele a felhőbe is, gyakorlatilag a látótávolság 5m-re csökkent.

Aztán egyszer csak megláttuk! Nagyon kedves, masszív kis menedék volt ez, ráadásul „padlással” is rendelkezett. Egy fokhíjas létra vezetett fel, MAtej szemre bemérte: pontosan elfér a sátor, így ha esik, biztosan megússzuk a dolgot, és talán a szelet is megfogja majd. Nagy örülés után és a hideg hatására a gyújtós és a tűzifa beszerzése következett, ami nem volt egyszerű: nem volt jó fa, plusz nem láttunk semmit sem, a fejlámpánk fényét a felhő szétszórta. Nagy nehezen sikerült találtunk vékony vizes és vastagabb vizes fát, valamint találtam egy szinte papírszerűvé bomlott  fatörzset is, melyet jó gyújtósnak tituláltam és elneveztem „a Mohának”. A szállás körül egy kövekből kirakott tűzrakó hely volt kiépítve, de tiszta hó volt és nem nagyon akaródzott ott kinn a szélben (ami akkorra már süvített rendesen) tüzeskedni, hát a menedék alá raktuk a tüzet. A nap legjobb ötlete volt ez, hiszen a légtér a vizes fának köszönhetően fojtogató füsttel telt meg. Fél óra alatt a „mohának” valamint néhány nemzeti sportnak köszönhetően (az újság egyetlen értékelhető tulajdonsága) lángra kapott a tűz, ami körbe volt rakva száradó fával. Míg MAtej a tűzre felügyelt, még egy kis fát hoztunk reggelre is, és elkezdtük szárítgatni őket. Érdekes volt, hogy hideg havas kezünk (jaj a kesztyűt otthon hagytuk J) hogyan gőzölgött a melegben.

A látótávolság a felhőben kb 5m.

A kis szállásunk, már reggel, kitisztultan.

A tűz biztosítása után következett a sátorállítás. Képzeljük el egy másodpercre a helyzetet. A szállás teteje alatt gyújtottunk tüzet vizes fával, majd a padlásra felmenve sátrat állítottunk. Enyhe füstmérgezés után állt a sátor, benne a derékalj a hálózsákkal. A nap gasztronómiai csúcsa következett: Rakott káposzta pirítóssal, lila hagymával, retekkel és mindennel, amit találtunk hozzá. MAtej székely káposztát választott. Azt terveztük, hogy először a teát készítjük el a gázfőzőn, majd utána rátesszük a páncélost is. Azonban nem számoltunk azzal a ténnyel, hogy ez a főző bizonyos hőmérséklet alatt nem képes égve maradni: így egy fél doboz gyufa elpazarlásával langyos vízhez jutottunk, a páncélost már meg sem próbáltuk. Nyitás (pattintás) után beleraktuk a parázsba az egészet. Kis kavargatás és máris gőzölgött a finom étek: folyamatosan készült a pirítós, hozzá ettük a lila hagymát. Nagyon emlékezetes maradt számomra ez az íz annyira jól esett. Picit melegedtünk még, nekem főleg a lábam fázott, de nagyon és felhúzódtunk a padlásra. Minden cuccot feladtunk, bár nem gondoltam volna, hogy vannak még olyan hülyék, akik este 10 után a havas Zengőre jönnek, de biztos, ami biztos. Strix aluco kísérteties hangja törte meg a monoton szél süvítését, ami felülről nem, de alulról bizony a sátrat is átfújta. Ezen az éjszakán nem sokat aludtam, míg MAtej este feküdt, reggel ébredt. Annyira szaggatottan aludtam / fáztam, hogy szó szerint szemhunyásnyi időket bírtam csak pihenni. Nagyon hideg volt, két nadrág, két póló, pulcsi, kabát, sál, sapka, kapucni, plusz termo takaróval betekert láb próbált védekezni, de a 0 fok alatti hőmérséklet és a hideg szél ellen nem sokat tehettek. Már-már pirkadt, mikor egy igen erős vizelési inger miatt kénytelen voltam kikászálódni a sátorból, aki tudja, hogy ilyen időben mit jelent ez, el tudja képzelni mennyire kellett :D Ezt elegánsan sikerült megoldani az emeletről, majd pirkadat után az erdő felébredt. Egy feketerigó kezdte el trillázásával, majd fakopáncsok kezdtek dobolni, végül a cinkét és vörösbegyek is bekapcsolódtak a reggeli koncertbe. Egyből megfeledkeztem minden hidegről (na jó ez túlzás de könnyebb volt elviselni) és csak hallgattam őket. Egy szemhunyás és arra ébredtem, hogy világos van, és beszélgetnek a lak előtt, és ropog a hó a lábuk alatt. No, MAtejt riadóztattam, aki hirtelen felébredve szinte kitört a sátorból megnézni kik azok. Két fiatal srác volt, csak megálltak pihenni egy kicsit.

Tűz élesztés és melegedés következett, valamint a reggeli elkészítése. A tegnapi felhőnek nyoma sincs, a szél is elmúlt, tiszta, egészséges hideg volt. MAtej nyomban le is fotózta a hó alól kinyúló Helleborusokat. A sprotni következett pirítóssal és lila hagymával valamint tea. A gázfőzőt próbálgattam továbbra is, olyan módszerrel, hogy a tűz mellé raktam ideiglenesen a palackot, így gyönyörűen égett, de hamar le is hűlt. Pár melegítéses hullámmal sikerült enyhén suhogó vizet majd abból teát előállítani. MAtej a sprotnit is bedobta a parázsba, hogy ne legyen olyan fagyos a halacska és meggyőzött engem is. Ezután a megszárított fát a menedék alá hordtuk – arra számítottunk, hogy mivel ez a hely bevált ugyanitt éjszakázunk majd ma este is - összepakoltunk, és kicsit későn 10:15-kor indultunk tovább.

A hó alól kitartóan kandikáltak a Helleborus odoratus-ok

Szóval amint kipattantunk a sátorból („frissen és üdén”) és elköltöttük a fejedelmi reggelinket nekivágtunk a Zengő csúcsához vezető rövidke távnak. Tömegesen kandikáltak ki a Helleborus fejecskék a hó alól és a csúcsra kiérve az első hóvirágokba is belebotlottunk. Megfigyeltünk a hóban néhány érdekes állati nyomot is, amiről ott helyben leginkább borzra asszociáltunk.  A Zengőről lefelé Fraxinus kérgeket nézegettünk moha ügyileg, valamint a lopotyáló hónak is nevezett fehér kulimájszban próbáltunk lefelé evickélni cuccal a hátunkon nagyobb elesések nélkül (voltak azért szép mozdulatok ebben a lemenetelben, amit még a szentpétervári balettiskola magasan képzett táncosai is csak csodálni tudtak volna.)

A Zengőről lefelé csúszkálva

Fraxinus excelsior törzsén Hypnum cuppressiforme

Végre azért csak leértünk és rátaláltunk egy másik esőbeállóra, mely alatt nem lett volna jó az éjszakát tölteni. A tetőn csurgott a víz befelé és jelentős dagonya alakult ki alatta. Ahogy tovább haladtunk egy nagykupac moha mellett álltunk meg fényképezni és hopp lám majdnem a gyalogút közepén egy érdekes páfrányra lettünk figyelmesek.

Kilúgozott, savanyú területet jelzi a Dicranella heteromalla

 Az ÚMF már repült is elő a táskából és végeredmény kép a Polystichum setiferum (Díszes vesepáfrány) jött ki. Akárhogy kerestük azon az egy példányon kívül másikat nem találtunk, bár a hatalmas erdészeti munkagépek közlekedési útvonalának közelsége, ad némi félelemre okot. Az út ismét erőteljesen kezdett lejteni és egy patakocska csörgedezésének hangja ütötte meg a fülünket. A patakmeder egyik szakaszán a meredek kissé elmosott sziklás falon szintén volt néhány páfrányfaj. A patak mentén haladva kilyukadtunk a Réka-kunyhó nevezetű helyre, ahol több patak is összefolyik.

Dryopteris carthusiana 

Gyönyörű Helleborus odorus

 Andor gyorsan előre is szaladt miközben én magam a Helleborus-ok és az egyetlen Dryopteris carthusiana (Szálkás pajzsika) fotózásával voltam elfoglalva. Már messziről hozta a szél a hatalmas Abies nordmenniana-k alól Andor szavait, miszerint egy Calocedrus decurrens-t (Amerikai gyantáscédrus) vél felfedezni a házikó mellett. 

Már messziről ordított: ez nem idevaló, mégis örültünk neki, aki ide ültette tudta hogy itt jó lesz neki a párás klíma. Calocedrus decurrens

Az állítás igaz is volt és jó körbe is jártuk, mondván, hogy nem mindennapi látvány az ilyesmi. Itt le is táboroztunk, úgy gondoltuk, hogy az itteni szintén esőbeálló alatt töltjük az éjszakát. Igen ám, de a ház körül elég sok szeszes üveget találtunk, valamint a Happy birthday feliratok mindenfele felragasztva nem sejtettek semmi jót. A házikóba benézve felszerelések, táskák és még több bontatlan szeszes palack látványa tárult elénk. Gondoltuk, ha ezt itt valaki mind meg akarja inni, abból minden lesz csak nyugodt éjszaka nem. Ennek ellenére letáboroztunk egy rövidebb időre és körül is néztünk. Az első amit kiszúrtunk a Carex pendula és a Juncus effusus  csomói voltak. Aztán a patak mentén Chrisoplenium alternifolium (Aranyos veselke) foltjai már éppen virágzásba kezdtek, a kiépített kút mellett Carex remota töveire is felfigyeltünk, valamint a rengeteg Arum maculatum-ra. 

Kis patakocska: Carex pendula, Crysosplenium alternifolium

Fentebb egy kicsikét a Hepatica-k virágzó tövei is megmutatkoztak. A rövidebb pihenő és ebédszünet után fogtuk magunkat és a tovább indulás mellett döntöttünk. Az úton csendesen beszélgettünk és próbáltuk a feltaposott utat kerülni a hatalmas és sár miatt. Egy szép Ruscus aculeatus folt mellett megálltunk fényképezni és a nagy nekifetrengéseim közepette jó néhány kicsi magkelésre is figyelmes lettem az avarban. Szemben velünk valószínűleg a ház ideiglenes lakóival futottunk össze, mivel nagy zajjal csörtettek lefelé és az egyikük meg is jegyezte, hogy „Szúrós csodabogyó, szálanként ötvenezer”. Erre mi csak csendesen mosolyogtunk és tovább haladtunk. Ahogy fentebb értünk, egy elkerített erdészeti területen Ruscus hypoglossum épp virágzó példányaira akadtunk, majd beértünk a Helleborus erdőbe, 20-30 centinként volt egy tő belőle, ahol pedig nem, ott az Euphorbia amygdaloides vöröslött még téli antociános ruhájában. 

Ruscus hipoglossum

Kicsit közelebbről...

Utunk itt ismét lejteni kezdett és kiértünk egy hatalmas legelőre, mely magányos fáival szép tájképet tárt elénk. Átbaktattunk, rajta és meg is beszéltük, hogy májusban azért mennyi jó dolog nőhet itt, de most még korán vagyunk. Néhány kisebb házikó közt haladtunk és elértük a fokozottan védett területet, melyen keresztül vitt az út. Jobbunkon a patak kissé kéklő vize, mely nagyon érdekes lemezes formában koptatja a sziklákat. A kékség eredetére is kíváncsiak lettünk volna, úgy tűnt mintha a kőzet, amit mos, elkezdett volna beoldódni. Egy tisztásra értünk és szintén házikó, forrás és tűzrakó hely fogadott. 

 

Az második esti szálláshelyünk.

Úgy döntöttünk, hogy a csobogás ellenére is itt töltjük az éjszakát.  Előtte azonban még tettünk egy kört a Csepegő-sziklához és a Ferde-vízeséshez. 

Ferde vízesés...

Csepegő szikla

Én még ilyen szép vízesést nem láttam az országban, a kibukkanó sziklák itt is érdekesen kopnak és tagozódnak. Megállapítottuk, hogy holnap még erre jövünk. A sátrat gyorsan felhúztuk egy kisebb talajigazítás után a beálló alatt. Ezután következett a fagyűjtés a tűzhöz, ami itt kicsit egyszerűbb feladatnak tűnt. A tűz gyorsan lángra kélt és fedél mögött talált betonrács egyik „lyuka”, ja nem, négyzete épp alkalmas volt a teafőző edénykénk tartására, így azt a tűz fölé aplikáltuk, majd később olyan pirítósokat sütöttünk rajta, hogy csoda. 

Vizes fa bekészítve a szárítóba

A tűzmester :)

Az est gyorsan leszállt, kis kuvik kiáltásai messzire szálltak még a nyugodni tértő homály felett. Csendesen beszélgettünk és hamarosan nyugodni tértünk. A hőmérséklet jelentősen melegebb volt itt és Andor hamarosan el is aludt, míg nekem most következett a nemalvós éjszaka. A sátor kicsinek bizonyult az én méretemben, így a lábamat nem tudtam kinyújtani, mert ha kinyújtottam, akkor a ponyvához ért, ami nagyon hideg volt. Mindenesetre, reggel négy-félöt magasságában felkeltem a húsgalambok tenyésztéséről és a galambhúsról kezdtünk félálomban beszélgetni, aminek az lett a vége, hogy Andor mély szuszogására lettem figyelmes. Ahan, szóval alszik, no nem baj én is nyugodtam még egy kicsit aztán kikászálódtam és nekiláttam a tüzet beizzítani. A pirítós, májas, lilahagyma kombináció itt is bevált. Összecsomagoltunk és indultunk is tovább. A Ferde-vízesés és a Csepegő-szikla rendkívüli élmény volt, és az egész lefelé vezető út is. 

Fagus sylvatica

Elértük a pisztrángos tavakat, ahol rengeteg pisztráng ugrándozott, valamint a vízben egy érdekes vízinövényre lettünk figyelmesek. Elő is kaptuk a határozót és Ludwigia repens-nek határoztuk.  

Ludwigia repens

Az út innentől kezdve lakottá vált, így Óbányára érkeztünk, ahol a rengeteg régi építésű házat csodáltuk és fényképeztük. Úgy döntöttünk, hogy Mecseknádasdot gyalog közelítjük meg. Az egyik kertben még láttunk néhány Rhododedron-t, Sasa-t  és még néhány jobb kertészeti növényt. Az útmentén még tömeges volt a Hepatica-k megjelenése valamint az egyik vizes árokban még tavalyi Equisetum telmateia kóróira figyeltünk fel. 

Mecseknádasdon várni kellett ugyan a buszra, de egy néni jött és a helyi növényeket iszonyat gyorsasággal kezdte mondani, majd kiderült, hogy biológia szakos tanárnő. A busz befutott, mi füstösen, piszkosan, sarasan nagy cuccal felvágtattunk. A sofőr a cuccunkat nem rakta be csomagtérbe, de azért szúrós és goromba megjegyzéseket tett fizimiskánkat meglátva. Csendben kivártuk az utazás végét. A Pécsi állomáson Andor kiszúrta a tőlünk fél méterre ugra-bugráló csókát. A belváros felé indultunk, ahol csend és harmonika szó fogadta kétszemélyes csapatunkat. A főtéren készítettünk néhány fotót, majd egy könnyed sétát tettünk, mivel a vonatindulásig több mint egy óránk volt még. Az egyik zöldséges nyitva volt, így oda betértünk almát és narancsot venni. Jó döntés volt és megállapítottuk, hogy jó hely ez a Pécs. A vonatra várva még néhány májkrémes kenyeret lenyomtunk, majd felültünk a vonatra és hamarosan jól el is aludtunk.

 Pesten még szaladoztunk egy sort az új törvény értelmében egy nyitva található boltig, majd elváltak útjaink.

Szerintem nagyon jól és eredményesen zárult a hétvégénk, reméljük máskor, más aszpektusban is visszajutunk a Mecsek csodálatos erdeibe.  

Élménybeszámoló MAtej kollégával

Egy őszi hétvége leírása:

http://matejoaks.blogspot.hu/2014/11/oszi-kemping-hegyi-borokasban.html

A hét mohája - Rhytidium rugosum (Ehrh. ex Hedw.) Kindb.

Latin név: Rhytidium rugosum (Ehrh. ex Hedw.) Kindb. 
Rendszertan: Bryophyta / Bryopsida / Hypnales / Hypnaceae
Magyarországi elterjedés: Középhegységeinkben, árnyékos, sziklás helyeken.

 A Rhytidium rugosum tipikus megjelenése: délies sziklás, köves területek

A Rhytidium rugosummal való megismerkedésem igen könnyen ment, szinte azonnal sikerült azonosítani, pedig életemben először találkoztam vele. Ez a szemrevaló, gyönyörű moha már messziről szemet szúr, robusztus mérete, tipikus megjelenése miatt probléma nélkül azonosítható.

Megjelenése: A R. rugosum könnyen felismerhető, nagy méretű moha. Hajtásai akár 5-10 cm hosszúak lehetnek. Színe sárgás-zöld, aranyos-zöld, a hajtás csúcsánál tipikusan meghajlik.

 Tipikus levelek: mintha hajszárítóval állították volna be az irányt.

Levelei: Viszonylag nagy méretű, fényes levelei konkávok, a levelek csúcsa tipikusan egy irányban állnak, mikroszkóppal észrevehető fűrészességgel bírnak. A levelek akár száraz akár nedves állapotban is redősek. Boros hullámos, habos felületűnek nevezi. Levélér van, vékony és a levél közepe fölött szűnik meg. A levelek tömötten állnak, mintha a szél tépné őket, úgy állnak egy irányba.

A hajtáslevelek mikroszkópos képe.

Tokja: Nagyon ritka, a briteknél még nem találtak. Boros szerint kizárólag meddő állapotban.

Élőhelye: Akár andeziten vagy mészkő / dolomiton is található, szereti a sziklás lejtőket, amik D, DNY-i fekvésűek. Kedveli a félárnyékot és a napot is. Érdekesség, hogy helyenként bőven megtalálható, néhol pedig igen ritka. A Tornai-Karszton, Bakonyban, Keszthelyi-hegységben, Bükkben tömeges, egyáltalán nem számít ritkának, míg a Budai-hegységben, Gerecsében kifejezetten az.

R. rugosum hajtása. (Forrás: www.swissbryophytes.ch)

Összetéveszthetőség: Jó hír: semmivel. Mérete miatt, valamint az egy irányban álló hullámos-habos leveleinek hála több méterről határozható.

Felhasznált irodalom:

• Boros Ádám - Magyarország mohái (1953)
• Ian D.M. Atherton, Sam D. S. Bosanquet, Mark Llawley - Mosses and Liverworts of Britian and Ireland: A Field Guide (2010)

Képek:

• www.swissbryophytes.ch

A májmohák olajtestei

E bejegyzés anyaga egy egyetemi beadandó dolgozatára készítettem, gondoltam megosztom, mivel igencsak kapcsolódik a blog témájához

Az alábbi bejegyzés egy a Critical Reviews of Plant Sciences 2013 / 32:293–302 számában megjelent Xiaolan He Yu Sun and Rui-Liang Zhu - The Oil Bodies of Liverworts: Unique and Important Organelles in Land Plants című cikk fordítása, vázlata, illetve internetes fotókkal történő kiegészítése.

This entry is the processing of the Critical Reviews of Plant Sciences 2013 / 32:293–302 - Xiaolan He Yu Sun and Rui-Liang Zhu - The Oil Bodies of Liverworts: Unique and Important Organelles in Land Plants. The entry is based on the publication above.

A májmohák olajtestjei: funkciójuk, morfológiájuk, eredetük és esetleges gyógyszerészeti jelentőségük

A májmohák sejtjein belül különös, membránhoz kötött, lipofil organellumot találunk: az olajtesteket, amik egyedülállóan jellemzőek a Marchantiophyta törzsre. Sok-sok terpént, és más aromás vegyületeket szintetizálnak, taxonómiai bélyegek lehetnek, valamint az ember számára nem is sejtett gyógyszeralapanyagként szolgálhatnak.

A mai májmohák mintegy 8000 fajt számlálnak, minden kontinensen megtalálhatóak, igen változatos élőhelyeken is életben maradnak. Fosszíliák és filogenetikai kutatások bizonyítják, hogy az első szárazföldre merészkedő növények – kb. 470 millió évvel ezelőtt – májmoha-szerű élőlények voltak. Ez alapján valószínűsíthető, hogy a májmoháknak fontos szerepe volt abban, hogy megfelelő körülményeket biztosítsanak az ezt követő szárazföldi növénycsoportok evolúciójának, és segítségükkel tanulmányozható, hogyan tudtak alkalmazkodni a növények a szárazföld okozta stresszhez.

Gyönyörű májmohát rejtő fosszília (balra) (Forrás: science.uniserve.edu.au), valamint algák fosszilis lenyomata (jobbra), mely alátámasztja a tényt, hogy a szárazföldre merészkedő növények nagyban hasonlítottak a mai telepes májmohokra (Forrás: www.dandebat.dk)

A májmohák filogenetikai kapcsolatait leíró tanulmányok szerint, az egyik evolúciós újítás, amit a hepatikák hoztak, az az olajtest volt. Az olajtest tulajdonképpen egy membránnal határolt egység, amiben lipofil cseppecskék találhatók. A törzs több mint 90%-a rendelkezik ilyen sejtalkotóval, később érdekes módon bizonyos csoportokban önállóan, más-más időben megszűntek az evolúció folyamán, habár bizonyára fontos szerepet játszottak a májmohák életében, mivel a legtöbb taxon megőrizte őket. A lehetséges funkciójukról sok hipotézis van, mint a növényevőkkel, kártevőkkel szembeni védelem, a hidegtűrés, UV sugárzás és kiszáradás tűrése, de többségük csupán elmélet.

Gyönyörű kép, melyben feltételezik, hogyan is nézhetett ki a hepatikák térhódítása a Szilurban.
(Forrás: coo.fieldofscience.com , Kandis Elliot)

Az olajtestek eredete

A májmohák olajtestjét már az 1830-as években Hübener (1834) is észrevette, mint átlátszó, fényes felületű cseppként írta le. Később, mintegy 30 évvel, Pfeffer már olajsejtnek nevezte őket, tekintettel az anyag olajos természetére. Mára bebizonyosodott, (Suire et.al. (2000)) hogy az olajtestek a sejten belüli izoprén vegyületek szintézisének helyei, ezzel megerősítették azt, hogy ezek az olajtestek aktív sejtalkotók.

Különböző elméletek születtek arra nézve, hogy milyen eredetűek, kloroplasztisz, mitokondriális esetleg vakuólum. Később azonban bebizonyosodott, hogy az endoplazmatikus retikulum kitágulásával jöhettek létre. Azonban a feltevések arról, hogy a többi organellum hogyan járult hozzá az olajtest képzéshez, már nagymértékben különböznek. Pihakaski (1968) feltételezte, hogy a Bazzania trilobata-nál az olajtestek vakuolum-szerű képletekből képződnek, amelybe az ER és a Golgi apparátus választ ki anyagokat, mint kis cseppecskéket, míg a Lophozia ventricosa esetében a citoplazmában lévő zsírcseppek egyesülésével, majd ezután egy membránba zárással képződnek. Ezzel szemben Suire (1970) a Radula complanata-val dolgozva megállapította, hogy az olejtestek a kitágult ER ciszternákból származnak. Ez utóbbit más kutatások is alátámasztották Calypogeia, Diplophyllum és Scapania nemzetségeknél is Duckett és Ligrone (1995), akik elutasították Pihakaski elméletét azzal érvelve, hogy az általa kapott eredményeket valószínűleg a szegényes anyag miatt kaphatta.

A leveles taxonokkal összehasonlítva az összetett telepes májmohák olajtestjeinek eredete határozottan különböző volt. A Marchantia paleaceae-nél az olajtestek eredetét a Golgi eredetű vezikulumok és az ER tágulatának összeolvadásával feltételezték (Galatis és Apostolakos 1976; Galatis et al. 1978), továbbá kihangsúlyozták, hogy az olajtest cseppek kizárólagosan a testen belül szintetizálódnak, kívülről a citoplazmából befelé nem lépnek be. Ugyanezen szerzők más fajoknál is megfigyelték ezt a Lunularia cruciata és M. polymorpha fajoknál (Galatis et al., 1978a). A későbbi vizsgálatok azonban kimutatták, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a Golgi hozzájárulna az olajtest képződéshez. Így Suire (2000) kijelenti, hogy az olajtestek eredete ugyanaz a sejtmembrán rendszer, és alapjában véve a fejlődés minden Marchantiophyta fajnál ugyanúgy zajlik, a M paleaceae esetében megfigyelteket pedig egyedi ontogenetikai folyamatnak tekintik. A mai napig folynak a vizsgálatok ezzel kapcsolatban, azonban a kutatás, egyelőre szűk határok között mozog, mivel az olajtestek illékonysága igen gyors, valamint eddig azon fajokat vizsgálták, akik elég nagyméretű olajtesttel rendelkeznek.

Taxonómia és filogenetika

Az olajtestek nemcsak a gametofitonban, hanem a sporofitonban is megtalálhatóak, beleértve a sétát és a spórákat is. Méretüket tekintve a <1 mikron és a majdnem 30 mikron átmérő között mozognak. Vizsgálatuk körülményes, tekintve, hogy illékony természetűek, könnyen kiszáradnak és elbomlanak, sokszor a fénymikroszkóp fényének hatására is, pedig természetes körülményeik között megmaradnak kiszáradás esetén is. Mikroszkóppal könnyen észrevehetők, színtelenek, változatosan sűrűn állnak, homogének vagy különválasztottak.

Olajtesteket találunk a Jungermanniopsida és Haplomitriales minden érett sejtjében (gametofiton, sporotfiton egyaránt), míg a Marchantiopsida és Treubiales-ben idioblaszt sejtekre korlátozódnak. Müller (1939) 9 típusú olajtestet különböztetett meg, amit Schuster (1966) is átvett, azzal a kiegészítéssel, hogy a Monoclea nemzetség kivételével minden taxon olajtestet tartalmazó sejtjéből  hiányzik a kloroplasztisz. Később ez a feltevés megszűnt, mivel a differenciálódó sejtben még ott vannak a színtestek, amik félreértésekre adhatnak okot. Többféle taxonómiai vizsgálat többféle kategorizálás használ, de alapvetően 4 típust lehet megkülönböztetni: a homogén eloszlású Massula-típus és Bazzania-típus és a szétválasztott Jungermannia-típus és Calypogeia-típus. Mindazonáltal az olajsejtek alakja, mérete, színe, és az eloszlásuk mind-mind taxonómiailag fontos (pl egyes nemzetségek megkülönböztetése).

Az olajtestek filogenetikája, igen zavaros, mivel a fosszíliákban igen nehezen maradtak a bizonyítékok. Ebben a kérdésben további kutatások szükségesek.

 
Különböző morfológiájú olajsejtek, mind-mind taxonómiai bélyegek. (fenn: Bazzania olajtest, Forrás: www.anbg.gov.au)
(lenn: Calypogeia olajtest, Forrás: www.buildingthepride.com)

Kémia és gyógyszerészeti alkalmazások

Az olajtestek kémiai természete sok szerzőt érdekelt, mivel a májmohák kellemes illatot árasztottak, különösen, ha sérültek. Elég korán kimutatták, hogy az olajtestekben terpének találhatók, mégpedig monoterpének, szeszkviterpének vagy alkoholok. Az 50-es években megállt a májmohák kémiai vizsgálata a DNS felfedezése valamint a temérdek egyéb növényi vizsgálat miatt, de később, ahogy a gáz-kromatográfiás és egyéb analitikai technikák lehetővé tették a kis mennyiségű anyagok izolációját és meghatározhatóságát, a kutatások elindultak. Mára a több mint 700 lipofil vegyület 10%-át jellemezték. A vegyületek többsége, amit a májmohák tartalmaznak mono, szeszkvi és diterpének valamint más aromás vegyületek – tipikusan a bi-benzilek és bisz-bibenzilek. A terpének a legősibb molekuláris csoport, amit növények szintetizáltak.

A Blasia pusilla-ban, - amiben nem található olajtest – nincsenek terpének. Azonban érdekes, hogy az Anthelia julacea, - amely szintén nem tartalmaz olajtestet – kimutattak terpéneket és aromás vegyületeket. Továbbá zsírssavak, trigliceridek, szteránvázas vegyületek igen elterjedtek a májmohák körében. Érdekesség, hogy a lombosmohák nagyon ritkán rendelkeznek terpénekkel.

A terpének és lipofil aromás vegyületek kemoszisztematikus indikátorok. A segítségükkel gyakorlatilag számos taxon között különbséget lehet tenni, ahogy Asakawa (1995) az Aneura nemzetség fajait és a leveles taxonokat nagyon szoros kapcsolatúnak gondolta, később ez a molekuláris kutatások során be is bizonyosodott.

A sok terpén és aromás vegyület figyelemre méltó biológiai aktivitással bír (Asakawa 2012). Többek között citotoxikusság, anti-HIV gátlás, lehetnek antimikrobiálisak, rovarölők, elhízást akadályozók, influenza elleni aktivitásúak, érintésre allergének, nyugtató hatásúak. Kínában tradicionális gyógyszerként tartják a Marchantia polymorpha-t, ezért a gyógyszerészeti tesztek az összetett májmohákra összpontosultak. A jól ismert Marchantia vegyületek a marchantin A-C bisz-benzil éterek jelentős biológiai aktivitással rendelkeznek, antibakteriális, antifungiális, anti-citotoxikus, és ráksejt-ellenes aktivitást mutatnak – az utóbbi a rákos sejtek apoptózisára céloz (Shi et al.,2007; Huang et al., 2010). A marchantinok továbbá az A és B típusú influenza elleni aktivitást is mutatnak. A leveles májmohák közül a Porella cordaeana antimikrobiális aktivitást, a Scapania verrucosa ráksejt-ellenes aktivitást mutat.

A májmohák bioaktív vegyületei számos betegséges elleni gyógyszer számára nyújthat lehetséges alapanyagot. Az ok, hogy ezekben a mohákban megtalálhatóak ezen anyagok, talán az lehet hogy a korai szárazföldi élethez ezek az anyagok szükségesek lehettek.

Kínai orvoslás korai ábrázolása. A gyógyítók szerként használták a Marchantia-t. (Forrás: galleryhip.com)

Funkció

Arra, hogy ezen testeknek mi a valódi funkciója, számos feltevés született. Növényevők, patogének elleni védelem, hidegtűrés, túlzott fény tűrés, UV sugárzás és kiszáradás ellenállás. Ezeket az okokat manapság is erőltetik, bár mindegyik feltételezés ellen létezik eset. Pl.: Az Anthelia intenzív fényben és néha arid körülmények között él, még sincs olajteste; a csak kevés nedvességet igénylő Riccia fajoknak sincs olaj teste. Müller (1939) feltette, hogy az olajtesteknek talán fiziológiai funkciói voltak a múltban, ami manapság már nem létezik. Pihakaski (1968) feltételezte, hogy az olajtesteknek metabolikus funkciói vannak a szerkezetük és az ER-el való kapcsolatuk miatt. Újabban, Pressel et. al. (2009) 6 májmoha faj kiszárításának és újranedvesítésének citológiai és fiziológiai hatásait vizsgálták, és azt találták, hogy a Southbya nigrella kiszáradást követően megőrizte eredeti mennyiségét. A szerzők szerint az olajtestek összeomlottak az újranedvesítés alatt, és csak 48 órával ezután nyerték vissza eredeti méretüket. Azt feltételezik, hogy az összeomlás során szénhidrátokat juttat a citoszolba, tehát ezek a szerzők azt feltételezik, hogy az olajtestekben oldható, nagy koncentrátumú szénhidrát található, és ezeknek döntő szerepük van a kiszáradás tűrésében.

Kimutatták továbbá, hogy ezen olajtestekkel rendelkező fajok, sokkal hatékonyabbak az UV-sugárzás elleni védelemben, mint pl. a lombosmohák. Talán ezen a tulajdonságoknak köszönhetően voltak képesek kolonizálni a szárazföldet, hiszen az UV besugárzás magasabb volt a vékonyabb ózon réteg miatt. Talán emiatt az olajtesteknek kulcsszerepe volt az összes szárazföldi növény további evolúciójában.

Az nem ismert, hogy az olajsejtek, mint energiatárolók működtek volna. Ezek korai feltételezések voltak, amiket a későbbi kutatások megcáfoltak.

A májmohák olajtesteinek pontos funkciót, talán a jövő kutatásai válaszolják majd meg.

Jövőbeli irányok és kilátások

Kétségkívül az olajtestek az egyik legfontosabb sejtorganellumai a májmoháknak. Sajnálatos, hogy amíg a gombák és állatok lipid cseppecskéinek a megértése gyorsan megtörtént, addig az olajtestek evolúciójára és funkciójára vonatkozó kérdések még mindig megválaszolatlanok. A fő kérdések: 1, A májmohák zsírcseppecskéi és más növényi csoportok lipid cseppjei homológok? 2, Mik az olajtest membránjának alkotórészei? 3, Oleoszin vagy oleoszin-szerű fehérjék előfordulnak-e az olajtestekben? 4, Milyen metabolikus aktivitásuk van az olajtesteknek a májmohákban?

A technológia nagy léptékű fejlődésével, talán hamar választ kapunk majd ezekre a kérdésekre. Talán, ha a fenti információk ismertek lesznek, betömhetünk egy újabb rést a növényi evolúció kérdéseiből. Továbbá ezen kérdések megválaszolása a májmohák gyógyszerészeti alkalmazását is elősegítheti.

Felhasznált irodalom:

·         Xiaolan He, Yu Sun, és Rui-Liang Zhu -  The Oil Bodies of Liverworts: Unique and Important Organelles in Land Plants - Critical Reviews in Plant Sciences 2013 32:293–302

·         Bernard Goffinet and A. Jonathan Shaw - Bryophyte Biology (2009)

·         The Penguin Dictionary of Botany (1984)

Képek:

·         www.anbg.gov.au

·         www.buildingthepride.com

·         www.discoverlife.org

·         science.uniserve.edu.au

·         www.dandebat.dk

·         coo.fieldofscience.com

·         galleryhip.com