A reggel aztán meg is hozta az eredményt, sikerült példányokat találni, közben Attila mohákat nézegetett. Szép Pleurochete squarrosa párnát találtunk - bár akkor még nem sejthettük hogy az, eddig ezt a mohát csak szárazon láttuk - a levélkéi propellerszerűen meghajlottak. A sikerre való tekintettel megreggeliztünk, majd egészségügyi szünetet követően nekiindultunk Uzsának, illetve az uzsai csarabosnak.
Közben a túra szombati befejezése egyre kilátástalanabbnak tűnt. Már péntek van és még hat helyszínt kell meglátogatni. Kicsit számolgattunk, Attila úgy vélte hogy nem lesz az meg. Nincs mese menni kell, az uzsai mohás napot elhalasztottuk más korra, amikor csak azért megyünk majd. A Viszló-patak völgyébe letrappoltunk, bukdácsolva az ágakban és az omladozó dolomit miatt sokszor csúsztam meg. Már világossá lett, hogy a bakancsom talpa utoljára mutathatja meg mit tud. Az erdőből kiérve egy vadászlessel tarkított irtásra lyukadtunk ki, ahol DNY felé fordultunk, reméltük hátha akad egy út amely a jó irányba visz minket. Ugye térképünk nem lévén, GPS koordinátánk álltak rendelkezésre, mely szerint kb 4 km gyaloglás után érjük el a helyszínt. A kérdés csak az útvonal volt. Egy műútra értünk ki, ami elég forgalmas volt, viszont fogalmunk sem volt arról ez vajon merre visz. A GPS nyugati irányt mutatott nekünk, de a kövesút - később kiderült ez a Tapolca - Sümeg közötti út - É-ENy felé. Megpróbáltuk a tökön-paszulyon módszerünket de beletört a fogunk, annyira Rubus-os volt, hogy vissza kellett menni az aszfaltra és reménykedni egy bal oldali földútban.
Nemsokára egy sorompóval lezárt út következett, ami egy fiatal erdőtelepítés mellett haladt. Mivel az irány jónak tűnt, nekivágtunk. A sorompó alatt azért természetesen kötelezően ott volt vagy 4 zsák szemét. Komolyan kérdem én megéri egy teherautót beindítani, elzötyögni vele egy erdőbe és oda a vackokat ami még 20 év múlva is ott lesz kiönteni? Hihetetlen. Meg sem fordulna a fejemben hogy 200db PET palackot cipeljek el egy olyan bükkös közelébe aminek a közelében nincs út! Minek? És kicsoda? Dohogva, hogy milyen emberek élnek körülöttem továbbmentünk. Az út sajnos csak kevés ideig felelt meg nekünk, ezért a "toronyirántot" választottuk. Nem volt kellemes út, Crataegus és Rosa csalitos kicsit megspékelve Rubus-al. Na ez az igazi. A karom már nem is érzi a kb 10 tövis és tüske bennem tartózkodását, sikerült egy kis tisztásra érkezni, ahol a vaddisznóknak felállított les mellett fel volt szántva egy pici terület, Datura stramonium jött fel benne erősen, mintha ültetve lenne. Ezek kapóra is jöttek, mert "megrendelésem" volt egy herbáriumi példányra, így szedtem belőle. Rövid pihenő után, ahol megállapítottuk, hogy kevés a vizünk, újra nekilódultunk a csalitosnak. Kb 10 perc szenvedés után egy útra érkeztünk, amely DNY-ra vitt, de mégis ezt választottuk, mégiscsak gyorsabb. Aztán áttörés következett: egy telepített fenyves mellé érkeztünk, ahol volt egy út pontosan abba az irányba, amerre mennünk kellett. Meg vagyunk mentve, nekiindultunk. Egy régi turistaházhoz értünk, ami egy kerítésen belül volt. Nagyon romos állapotban van, nem értem az ilyet miért nem lehetne kulcsosháznak kialakítani. Szinte idilli környezet, a kutya nem használja csak megy tönkre. Hiába ebben az országban annyira kevesen szeretik a természetet, a minőségi football-t annál inkább, jogos ha abba öl szent vezetőnk milliárdokat.
Azonban a dolomit a lábunk alatt hirtelen megváltozott! Majd elsüllyedtünk a kavicsban. A növényzet is mutatta, bizony savanyodik a talaj, Calluna vulgaris virágzik, így mutatja nekünk, hogy az irány amit a GPS mutatott jó volt. A talajképző kőzet a Kisbéri Kavics Formáció, mely elsavanyodott talajt képez, így életteret ad egy híres botanikai élőhelynek, ahol a savanyút kedvelő fajok élhetnek. Mohák tekintetében a Leucobryum sp., Dicranum scoparium, Dicranum fulvum, Polytrichum juniperoides a füves területen pedig Pleurozium schreberi képviseli magát. Érdekesség a Campylopus flexuosus, a Dicranum spurium is. Edényesek közül feltűnő volt a Betula pubescens. Az első Sorbus-t egy tisztás szélén találtuk. Eddigi példányok mint északi oldalon, és sziklás árnyas környezetben voltak, ez viszont napos, meleg erdőszélen. Persze nem a S.bakonyensis volt mint utóbb kiderült, hanem S.gayeriana.
Gyűjtés közben, S.gayeriana
Ahogy haladtunk a koordinátánk felé egy gyönyörű világba érkeztünk. A talajon nagy párnákban mohákat találtunk, gyönyörűen virítottak, szinte hívtak hogy nézzük meg őket, de nem lehetett. Gyűjtés után bajban voltunk, nem volt meg a 3 egyedünk! A GPS ismét rosszalkodott, de új példányt nem találtunk. Fogalmunk sem volt merre keresgéljünk, nagy pakkal meg térkép nélkül nem lett volna szerencse bóklászni, pláne ha rohannunk kellett volna a következő helyre. A füzetemben felírt koordináták közül az egyik 1,5 km-re volt tőlünk. Egy szám kivételével úgy tűnt ugyanarra a helyszínre mutatnak mind, ezért gondoltam elírtam azt, nézzük meg hátha. Természetesen egy téves területre vitt minket, ahol egy kerítéssel lezárt erdőtelepítés belsejébe kellett volna bemenni. Persze itt lehetetlen a berkenyénk jelenléte - újabb fél óra és 2 km feleslegesen - úgyhogy visszabaktattunk a nagy táskánkhoz amit az egyetlen jó példánynál hagytunk és indultunk a fenti 1,5-km-re lévő egyedhez. Járhatatlan út következett, sűrű galagonyás jobbról kerítés balról. Ezekkel a táskákkal valóban kínszenvedés volt. Valahogy a kerítésen belülre kerültünk, mert az kidőlt, végül ki kellett másznunk rajta. Attilán láttam hogy a felmászás és az elmúlt félóra gyötrelmei - szó szerint - lelkileg kicsit rosszul érintették, így azt gondoltam magamban, hogy a völgy aljába érve maradjon csak ott, pihenjen, üljön le míg én felmegyek meggyűjteni az utolsót. Így is lett, szerencsére a koordinátán volt a példány és még ép levél is volt rajta. Annyira zavart élőhelyen volt, hogy csodálkoztam mit keres ott egyáltalán. Visszaértem Attilához, és megebédeltem. Idefelé jövet megpillantottunk egy bányát, és ebből arra következtettünk, hogy az oda vezető út Uzsára visz majd minket, ahol keresünk vonatot vagy valamit amivel Tapolcára visszamehetünk, feltölthetjük vízkészletünket - hiszen a Zalahalápi kút óta nem volt lehetőségünk erre - vehetünk kenyeret és nem utolsósorban időt spórolhatunk egy jó jármű és egy kis szerencse segítségével.
Calluna vulgaris
Monoton séta után a Tapolca -Uzsa - Sümeg útvonalra jutottunk és nagy meglepetésre egyből egy buszmegállóba. 25 perc múlva jön a busz! Leültünk a földre, és egyből jó kedvünk lett. Így még meglehet szombatra! Ha Tapolcán találunk egy jó csatlakozást Gyulakeszire, felfutunk a Csobáncra, megszedjük az anyagot és másnap újult erővel nekifuthatunk a maradék 4 tanúhegynek. Sütött a nap, szólt a nyálas Huligánok a rádióból, haladtunk, fáradtan de már ismét elszántan vártuk Tapolcát. Amint leszálltunk a buszról, az alábbi dolgokat kellett megvalósítani: Kenyeret, vizet, gyümölcsöt - az almára voltunk nagyon éhesek - venni, kínait szerezni, hogy főtt kaját is együnk a buszon, nekem egy kávé - jaj de nagyon kellett már. Ezt Pesten is elég lenne kivitelezni ahol egymás mellett állnak a kínai éttermek, nemhogy itt.
Leszállva a buszról nagy örülés volt, 35 perc múlva indul a busz Gyulakeszire. Hát ez az! Végre a szerencsecsillagunk megtalált minket! Ez életünk csatlakozása! Perfektre tervezve! Egymásnak adtuk a jobbnál jobb jelzőket miközben szinte szaladva kerestük a boltokat. Ott egy ábc, ott jó lesz a víz meg a kenyér, gyerünk kínait keressünk. No az viszont nincs. Megfordultunk, nincs értelme sétálgatni a fő utcán, a másik oldalon visszabattyogtunk a pályaudvarra. Attila egy sikátorba bement megnézte hátha, én nem is hallgattam rá mentem tovább, mikor felkiált, hogy megvan! Ott van! Ez nem lehet igaz. Ez nem velünk történik. Beléptünk az étterembe, ahol kb semmi nem volt már, mindegy milyen körettel, mindegy milyen hússal csak adjátok volt a menü. Felcsillant a szemem! Jaaaaj egy kávégép! De szép! Benyomtam egy presszót, Attila meg egy szokásos hideg tejes hosszút. Közben elszaladtam venni gyümölcsöt és répát és dugig raktam a táskám. Attila közben beszaladt a boltba vett kenyeret, vizet. Időben vagyunk, minden megvan egyszerűen királyak vagyunk. 5 perc van a busz indulásig, és máris itt vagyunk nagyszerű.
Ám a pályaudvar csendes volt. Mi a fene mondom, sehol a buszunk, csak az amivel jöttünk. Valami kezdett motoszkálni a fejemben, de nem esett le. Augusztus 20 csütörtök, akkor a pénteket általában oda szokták adni az embereknek, és általában szombaton dolgozzák azt le. Ajjaj. Hát most is így volt. Augusztus 21 pénteken szombati munkanap volt. Nem jár a busz... Tudtam én hogy nem lehet ilyen mákunk, valaminek kellett lenni. A következő busz 6-kor indulna. Teljesen összetörtünk, ahogy megültünk ott a padon. Térképet elő, mitévők legyünk? Megnéztük a vasúti menetrendet, és 30 perc múlva volt egy vonat Nemesgulács - Kisapáti állomásra. Kis átrendezéssel, de menjünk ma a Szent-György hegyre ott gyűjtünk, megalszunk, és reggel kb 5-kor indulunk a maradék 4 tanúhegyre. Más alternatíva nem volt, így ez történt.
A vonaton eltöltött 6 perc alatt meg is érkeztünk, gyönyörű fekvésű kis állomáson találtunk egy padot, amire leültünk kínait enni. El lehet képzelni azt az étkezést. Lerúgtam a bakancsot, mezítláb 3 napos izzadt ruhában, mosdatlanul, faljuk az illatos omlós csirkét krumplis rizzsel. Egy csoki is előkerül - a boldogság is jól jönne vele - végül nem marad más, induljunk fel a hegyre. Ekkor már olyan 4 óra fél 5 körül lehetett, a délutáni napsütésben vágtunk neki a régi pincék közötti lösz szoknyára. Van valami jó kisugárzása ennek a helynek, majd meghaltunk ugyan hiszen már fáradtak voltunk, de olyan jó kedvre derített minket a szőlő, a gyümölcsfák, az aranyos, békés épületek. Nagy könnyebbség, hogy itt már rendelkeztünk térképpel, nem kellett vakon utat keresgélni, tervezetten, hatékonyan tudtunk haladni. A bazaltorgonák előtt, amint a turistaút nekiindul a meredek lépcsőknek, egy turistaház volt, ahol egy egész család sütögetett, iszogatott, a nyugalmat semmi nem zavarta meg, csak az üvöltő zene, egyébként tényleg rendben voltak. Lassan magunk mögött hagytuk a zajos bandát, és nekiláttunk az anyaggyűjtésnek. Itt is bőven volt S.danubialis, csak nagy nehezen lett meg a harmadik egyed is. Konkrétan az alatt ültünk le, mikor leraktuk a cuccunkat. Csaba említette milyen jó kiülni az orgonák tetejére. Kipróbáltam, de a lenti táblán olvasott kis magyarázat - mely szerint a bazalt oszlopok alja folyamatosan erodálódik, és csak úgy eldőlnek - kicsit nyugtalanított, úgyhogy egy fénykép erejéig maradtam csak.
A Szent-György-hegyi bazalt orgonák tetején
Lassan sötétedett, így táborhely után kellett nézni. Természetesen a hegy tetején képzeltük el, a térképen láttunk két helyen is padokat, és a fejemben egy tökéletes füves terület jelent meg ahol nyugodtan alhatunk. Na ez nem ilyen volt. A hegy csúcsán épp annyi egyenes felület volt, amire a sátor ráfért, de ez csak egy lépésre volt a turistaúttól. Nem éppen nyugtató ha az ember ott alszik ahol éjjel mások zavarhatják, legalábbis engem nagyon nyugtalanít. De nem volt mit tenni. Épp el akartuk kezdeni a sátorállítást és a tűzrakást, mikor nagy dobogásra figyeltünk fel, egy lovas jött föl ott ahol mi gyalog is megszenvedtünk. A ló nagyon izzadt én még sosem láttam ilyet közelről, nagyon szimpatikusnak tűntek. A bácsi beszélt a tanúhegyekről egy keveset, majd elballagtak. Bár a táborhelyünk nem volt valami fényes, a kilátás páratlan. Ráláttunk a Balatonra, a túlpartra, a Gulács a Tóti-hegy és a Badacsony sötétjét ki lehetett venni. A falvak világítása díszítette táj emlékezetes maradt. A hegy tetején erős szél fújt, megnehezítette a tűzrakást és igen hideg volt az éjszaka is emiatt. Kövek sem igen voltak, így nagy nehezen fogyasztottuk el az aznapi hazai ízek konzerveinket. Ezen az éjszakán nem kellett minket altatni, úgy aludtunk mint akit elvertek.
Esti alvóhelyünk kilátása a Szent György-hegyről
Előre megbeszéltük, 4-kor kelünk, 5-kor indulunk, hogy mielőbb átérjünk a mintegy 6 km-re lévő Csobánc-ra. Csak így sikerülhetett hogy aznap, szombaton már ne kelljen egyedül aludnom. Reggel 5 óra körül ébredtem fel, tehát máris egy órás csúszásban voltunk. Reggeli nélkül pakolás után már 5:50-kor sikerült megindulni a meredek lejtőn, ahol a nagy táskákkal csúszkáltunk. A turistaút mellett egy nagyon finom forrást találtunk, feltöltöttük készleteinket. Ezután vettem csak észre, hogy Attila komótosan lépked, olyan arckifejezéssel, hogy jobbnak láttam nem hozzászólni. Míg Gyulakeszi-be átértünk a földúton tartott ez az állapota, de egy boltba beszabadulva finom péksütemény és kakaó után 8 órára frissek lettünk.
Attila barátom mereng az előző napi táborhelyünkön, lent Gyulakeszi terül el.
Gyönyörű kilátás a Csobáncról, jobbról balra: Gulács, Badacsony, Szent György-hegy.
Innen nagy hórukk a Csobáncra, melynek tetején a várromok mellett S.bakonyensis-ek is voltak. A gyűjtés helye csodás volt, ráláttunk az előző napok útvonalára, a Halápra és a katonai területre is. Mire lefelé baktattunk már erősen tűzött a nap, épp jókor jött egy újabb kút, amelyben megmosakodtunk, jéghideg volt és nagyon finom. Maga a kút megoldása is érdekes volt, napelem volt a tetején, és egy kis gombot kellett megnyomni hogy a szivattyú felhozza nekünk a hűs vizet. Nagyszerű ötlet, kiválóan, ízlésesen kivitelezve. Lefelé azért megmintáztuk a már-már érő szőlőfürtöket, és megállapítottuk hogy sokat tud dobni a hangulaton egy kevés gyümölcs.
Potyautas a táskám szíján.
Gyönyörű kilátás a Csobáncról.
Káptalantótiban a fő utcán találtunk egy Kert presszó nevű helyet, melynek nevét nem igazán értjük, az utcára volt kitéve két lóca, azon ültek a fogyasztó emberek. Úgy estünk be az ajtón mint két hülye egy erős "öhhh" hang kíséretében. A kávé kérdésünkre igen válasz érkezett, és mi egy-egy presszót szürcsölve ott ültünk az aszfalt mellett az árnyékban. Különös képet festhettünk annyi szent.
Ekkor fél 12 volt, már-már látszódott a vége, és igen meglehet az még ma. A Tóti-hegyről nyílik a legjobb kilátás a tanúhegyekre és a Balatonra, nekem személy szerint a Csobánc jobban tetszett. Itt nem találtunk csak két egyedet, később derült ki hogy bizony jóval több volt ott, csak lejjebb kellett volna menni. A napsütötte bazaltsziklákon dús párnákban nőtt a Grimmia laevigata. Mikor lejöttünk, megebédeltünk. Lassan elfogyott az összes lila hagyma, paradicsom ami már négy napja rohadt a melegben, és lassan a kenyér is, egyre könnyebb volt a táskánk.
A Gulács nehéz falat volt, folyamatosan emelkedik az út a csúcsig, méghozzá erősen. Nagyon izzadtunk, annyira, hogy mikor megálltunk fel kellett öltözzek, mert megfáztam volna. Nagy pakkjainkat elrejtettük, és csak a gyűjtőcuccal mentünk föl, ahol is bőven találtunk egyedeket. Itt ismét megtapasztalhattuk, hogy ez a faj mennyire jellemző helyen, közvetlenül a sziklafal peremén él. A Gulácsot is elkezdték elbányászni, de szerencsére a nép akarata miatt felhagytak ezzel a fantasztikus ötlettel, de a nyoma megmaradt. A bánya szélén tisztán kivehetőek voltak a berkenyék. 5 órakor indultunk el a Gulácsról, és az utolsó próbatétel következett: a Badacsony.
Utolsó próbatételünk már látszik, A képen a Badacsony a Gulácsról fotózva.
Már sietni kellett, nem volt mese, kiléptünk. Magunk is meglepődtünk mennyire bírtuk. Átléptünk mindketten azon a holtponton, ami sokszor annyira visszafogja az embert. Szőlők között, nagyon szép tájon haladtunk - vagy inkább rohantunk. Ahogy emelkedni kezdtünk, nem vettünk vissza a tempóból, a vonat és az ágyban alvás lehetősége motivált. A Kőkapu nevű helyre érve a GPS már jelezte, közel vagyunk. Attila nem jött föl velem, pedig nagy megdöbbenésben lett volna része. Ahogy mászok fel a meredek sziklafal tetejére, szófoszlányokat, beszélgetést hallok. Na gondoltam, itt már sok a turista. Aztán ahogy föléjük érek látom ám hogy mind az öten fekszenek és növényt fotóznak. Volt közöttük fiatal és ősz, idős ember is. No itt baj lesz, de muszáj volt a mintákat begyűjteni. Egyszer csak egyikük észrevett, és megkérdezte hogy mit csinálok itt? Valami geoládát keresek? Nem nem, csak Sorbus bakonyensis-ről gyűjtök mintákat. Úgy néztek egyszerre rám, mintha valami bűncselekményben füleltem volna le őket. Utólag derült ki, hogy az Ő csoportjuk is Sorbusok-kal foglalkozik, a fenti fajjal kapcsolatos nézeteltérésben ők a másik oldalt képviselik. Nagyon meg voltam illetődve, és kérdéseikre csak zavart válaszokat tudtam adni, teljesen hülyének nézhettek. Azért még egy beugratós kérdést is kérdeztek, hogy ez mind bakonyensis-e. Szinte futottam lefelé előlük Attilához és még órákkal később is hitetlenkedtem hogy ez nem lehet igaz! Mekkora ennek a valószínűsége?
Badacsonytomaj felé tartva elégedetten vettük tudomásul hogy elérjük a vonatot, nincs gond. Már az állomáson voltunk, Attila még visszament egy-egy sörért, nem tudom hogy volt ereje én megültem. Még a kis piros tartogatott nekünk meglepetéseket, a kalauz a 110%-os telítettségre - amit egyáltalán nem értek, hisz ülőhely is simán volt - és hogy Ő egyedül van, nem tud jegyet adni, majd ha visszaér Balatonfüredig akkor ad, és kiment az előtérbe telefont nyomkorászni. Közben a legendás mondat is elhangzott a szomszédos, már egyáltalán nem szomjas társaság szájából "Ezek az Árpád háziak aztán benne voltak a lecsóban" még napokkal ezután is ismételgettük, ott pedig dőlve röhögtünk rajta olyan fáradtak voltunk már.
Összegezve a túrát, a gyűjtés eredményesnek bizonyult. Minden élőhelyről gyűjtöttünk anyagot, így el lehet kezdeni a DNS kivonást. A tervezett 45 km utat a plusz helyek és időhiány miatt a távolság felszökött 60 km-re. 1.nap: 3km :) ; 2.nap: 16km ; 3.nap: 14,5km ; 4.nap: 26 km. Az utolsó nap nagyon hasznos volt, nagyon jó edzésnek tartottuk. Minden remekül alakult, az első napi esőt leszámítva hibátlan időjárást kaptunk. Az augusztus 20 miatti kavarodás útvonal módosítást okozott, de utólag beláttuk, máshogy nem tudtuk volna teljesíteni szombat estig csak így. Ha valami rossz történik nem feltétlenül jelent hosszabb távon is rosszat.
Route 3,238,490 - powered by www.wandermap.net
Route 3,238,504 - powered by www.wandermap.net
A DNS kivonás lassan elkezdődik, izgatottan várjuk az eredmény. Ide pedig visszajövünk még, amikor kevésbé hajt minket az idő és több napot töltünk el ezen a varázslatos, megmagyarázhatatlan boldogságot okozó tájon.
