Sorbus bakonyensis (Forrás: botanikaforum.com)
Terveim szerint egy hét alatt "mohás" tempó mellett be tudtuk volna gyűjteni az anyagot, és a fejemben kialakult egy kép, miszerint a napsütésben, sátorral, egy-egy balatoni fürdéssel és az út alatt mohák megfigyelésével tarkított túra lesz. Sajnos az időjárás máris átírta a forgatókönyvet, hiszen augusztus 17-18-án csuda rossz idő volt, ezért kapásból el kellett halasztani az indulást szerdáig. Sajnos csak Attila tudott eljönni - MAtej Albániába készült, és cseppet sem irigylem (de igen) - viszont neki is szombat este haza kellett mennie. Arra gondoltam, jól van, majd egyedül is alszom egy vagy két éjszakát, szépen begyűjtjük amit kell. Attila - és persze a magam kedvéért is - egy teljes napot szenteltünk volna az Uzsa környéki savanyú kavicsos területre, ahol számos ritka moha található meg. Természetesen ahogy az lenni szokott, egészen más lett a menetrend és a tempó is.
Indulás előtt Csabával egyeztettünk a helyszíneket illetően, és a fejemben összeállt az útvonal is, aminek a tervezete a következő: Tapolcáig vonattal, majd Zalahalápra átbuszozva a Haláp megcsonkított hegyén éjszakázunk. Innen egyenes úton Uzsára, ahol megalszunk, és este elindulunk a Csobánc irányába. Másnap Szent-György-hegy plusz a Gulács és Tóti-hegy, végül vasárnapra marad a Badacsony. Fáradtság esetén és kaja utánpótlás miatt buszozás igény szerint igénybe vehető.
A gyűjtőút tervezett útvonala. Természetesen nem valósult meg.
Tehát augusztus 19-én: indulás. Előző este bepakolva, minden cuccot bekészítve minimál súly elvek alapján ruhanemű és tisztálkodási felszerelések elhelyezve és természetesen "haza ízek" páncélos válogatása raktározva. Reggel még be akartunk ugrani Csabához pár dolgot megbeszélni - de nagy szerencse - és kiderült, hogy még két helyszínt kell meglátogatni! Ez úgy alapjában megrengette a tervezetemet, ugyanis Sáskától északra, valamint Újdörögd és Uzsa között lévő Viszló patak völgyében is kellett gyűjteni. De pozitívan álltam a dolgokhoz, mondván semmi gond, legfeljebb kevesebbet mohozunk az útjaink során.
11:12-kor indultunk el Kelenföldről és viharos sebességgel már Székesfehérváron is voltunk, majd a Balatonfüred után a Kék Hullám fantázianevű vonat lecsendesedett, szinte kínszenvedés volt mindenhol megállni Tapolcáig. De persze ez a nyár, a nyaralók miatt muszáj. Nemrég tekertünk végig bringával ugyanezen az útvonalon, jó volt látni az ismerős tájat, egy-egy jellegzetes épületet vagy épp rosszul sikerül kerékpárút építési próbálkozásokat. A Badacsony után - várj csak nemsoká visszatérünk hozzád! - a vonat észak felé fordult, és a tanúhegyek között igyekezett Tapolca felé. Megmutatta magát a Gulács és a Csobánc is, de a Szent-György-hegy szinte végig szem előtt volt. Nem tűntek magasnak, hiszen nem is voltak azok, de tudtuk, hogy majdnem tengerszintről kell felmenni, így aztán nem is becsültük le őket. Végre leszálltunk. Már nagyon hiányzott egy kávé, úgyhogy az állomás melletti kocsmába be is mentünk. Egy egészen tűrhető presszó után kifelé menet Attilának gratulált egy minden zenére táncoló törzsvendég, és megállapította hogy "ez egy szuper csávó". Halvány sejtésünk volt arról merre van a buszpályaudvar, szépen sétáltunk odáig. A buszra csak 5 percet kellett várni, már robogtunk is Zalahalápra.
Ott leszállva a napsütésben megindultunk felfelé a Halápra. A hegy mai kinézete igen furcsa, ugyanis ezt a tanúhegyet elbányászták. Eredeti magassága 358 m volt, erről a hegyről még most is páratlan panoráma nyílik a többi tanúhegyre, sőt a Balatonra is. El lehet képzelni milyen gyönyörű volt amíg eredeti magassággal rendelkezett. Magát a bányászatot a kockakövek és a bazalt alapanyag igény csökkenése miatt a 80-as években megszüntették. Azóta az épületek romladoznak, és a szeletekre szabdalt hegy mementóként emlékszik erre a pusztításra. Azért nem semmi, hogy hogyan lehetett régen egy ilyen gyönyörű geológiai, kulturális és jelentős természeti értéket romba dönteni. A felfelé vezető út szőlők, pincék és gyümölcsösök között vezetett. A bánya bejárata sorompóval le van zárva, miszerint életveszélyes a hely. Ennek ellenére jót aludtunk ott :)
A Haláp a 20-as években (Forrás: wikipedia)
A növényzet lassan kezdi borítani a meddőhányót, melynek az északi oldalára húzódtunk. A talajon sűrűn nő a zuzmó, valamint indikátorként vettük észre a Brachythecium albicans-t mely savanyú területeket kedvel. GPS koordináták alapján próbáltuk lokalizálni a Sorbus-ok helyét, és úgy tűnt a bánya északi szélének és a hegy eredeti oldalának a közelében lesznek. Letettük a táskákat, én felmásztam a GPS-el a nyakamban meg a gyűjtőzacsival. A szerkezet picit pontatlan volt, ami egyébként az egész túrát jellemezte, így sasolnom kellett erősen, de meglett. Az összes példány kivétel nélkül a perem legtetején állt, néhol már leomlottak a kövek a gyökerükről de akkor is tartották magukat. Miközben keresgettem, észrevettem egy bazalt görgeteglejtőt, melyek szinte tömve voltak tömött-dagadt Hypnum cupressiforme-val, Hedwigia ciliata-val. Ráadásul a Grimmia decipiens egyetlen magyarországi ismert élőhelye a Haláp északi szikláin van, nagyon megtetszett a terület. Csak felületesen tudtam megnézni a helyet, de nagyon emlékeztetett a Börzsönyben látott andezit görgeteg-re, így mikor lementem egy óra múlva Attilához javasoltam neki, hogy aludjunk itt és reggel kerülünk egyet, megkeressük a Grimmiát is.
A berkenyék ezt látják ha délre néznek.
Kiválasztottuk az alvóhelyet, sikerült egy kevésbé sziklás, védett területet találni. Így aztán munkamegosztásba kezdtünk, ami minden este megmaradt: Attila sátrat vert én meg a tűzrakó helyet építettem kövekből és elkezdtem hordani a gyújtóst meg a tűzifát. Picit felélénkült a szél, és sötét, nyugtalanító felhők jöttek északnyugatról. De ráláttunk a Balaton túloldalán lévő viharjelzőre, ami I-es viharjelzést mutatott így nem aggódtunk. Este a menü részemről már jól bevált MAtej tesztelt: Haza ízek: Rakott káposzta. Attila valami csülköt próbált aznap, úgy láttam nem annyira nyert. A parázsba dobtuk őket és kenyérrel, paradicsommal na meg lila hagymával benyomtuk. Egy kicsit beszélgettünk még, aztán behúzódtunk a sátorba. Ezúttal nem az én kis fesztiválon 10 éve talált 2 személyesemmel mentünk - de jó! - hanem Attila frissen vásárolt még tuti víztaszító / esőtaszító / jó időt hozó varázssátrával. Minden cuccot bepakoltunk és aludtunk. Azaz aludtunk volna. 5 perc után mászkálást hallottunk a fejem mellett, nem igazán volt megnyugtató, ezért kimásztunk, megvilágítottunk mindent magunk körül, nem volt ott senki. Persze ki is lett volna a hegytetőn egy bányában csak hülyék lehetnek éjszaka. Kiderült hogy a sátor hangjai mindkettőnknek ismeretlenek voltak, ez tréfált meg minket és tartott engem rettegésben. Nem sokat aludtam, illetve úgy éreztem percenként ébredek fel. Ráadásul az éjszaka kis szünetekkel ugyan de szemerkélt az eső.
Attila a szálássfelelős
Amint világosodott keltünk a hálózsákból és nekiláttunk összeszedni magunkat. Hűvös volt picit, rajtam kabát volt már. Előző este okosan betettük a gyújtóst a sátor előterébe így nem volt gond a vizes fa meggyújtásával. Pici lelki töltődés után beraktuk a tűz fölé a híres lábast, ami már sok túrára elkísért - ez látszik is rajta - kb egy liter vizet beleöntöttünk annak reményében hogy teát készítünk. Félig meddig alászerkesztettük a tüzet, így viszonylag hamar tea meleg lett, a forrást már nem tudtuk kivárni. Ezután összeraktuk a sátrat és felmentünk a tegnap látott északi sziklás görgeteget megnézni. Az általunk ismert mohok gyönyörűek voltak, jól érezték magukat. Vaskos Hypnum és Homalothecium párnákba szinte belefeküdt volna az ember. Közöttük azonban újdonság is várt: még nem láttam a híres invazív Campylopus introflexus-t, ami itt még kisebb párnákban volt jelen. A Grimmia keresés közben G.decipiens gyanús példányt találtunk, amiből meghatározásra egy csipetet elvittünk, vigyázva hogy csak pár szálat vigyünk, hisz ez az egyetlen ismert előfordulása.
A Haláp északi oldalán található bazalt törmeléklejtő
Az idő közben egyre szomorodott, ahogy nagy zsákokkal baktattunk le a Halápról. Volt valami nehezen leírható hangulat ezen a hegyen, hegymaradványon. Talán sajnálja az ember hogy megcsonkult ez a gyönyörű hegy, jelen vannak a múlt épületeinek romjai, de mégis tudjuk, hogy már vége a zaklatásnak, már nincs ott fenn ember aki pusztít, csak olyan aki megemlékezik és aki a tájat nézi.
Nagy feladatunk volt víz vétele, hiszen elteáztuk a 3 liter víznek a maradékát amit vittünk. Továbbá a plusz két úti cél miatt gyorsabban kellett volna haladnunk, és az volt a terv, hogy mivel csütörtök hétköznap van, biztosan lesz egy busz Sáskára, amit szépen elérünk. Jaj és persze egy kávé is kellett. Megkerestük az egyetlen boltot, ami megdöbbenésünkre zárva volt. Hát ezt hogy képzelik hogy nyitva tartási időben bezár egy bolt, ez már mégiscsak több mint megengedhető. Attila elment megkérdezni valakit hogy mi történik itt, és a "Miért van zárva a bolt" kérdésre az a felelet jött, hogy "Augusztus 20-a van". Júúj ez nagy égés volt, még másnap is ezen röhögtünk, hogy milyen elveszett embernek tűnhettünk, fogalmunk sincs micsoda nemzeti ünnep van ma. Eléggé keresztbe tett a kávénknak az államalapítás ünnepe, de nem lehet mit tenni. Javasoltak egy kutat ivóvíznek, ahol megtöltöttük a készleteket. Azt nem is kell mondani, hogy a buszok ezen a napon megszűntek létezni, így a kb 4 km-re lévő Sáska településre gyalog kellett menni. Közben elkezdett esni, nagyon szürke felhőbe meneteltünk bele, az eső cuccainkat is fel kellett vennünk. Sáskára érve egy buszmegállóban tartottuk az ebédet, lelkileg kicsit mélyponton, nem volt a legjobb a hangulat. Már itt megkérdőjeleződött az, hogy meg tudjuk-e csinálni időben a túrát. Mire ideértem már tudtam hogy én nem akarok egyedül sátrazni egy hegytetőn ahol viszonylag sok a turista, így szombat estig kellett volna végezni a gyűjtéssel. Máris változott a terv, Uzsán nem alszunk, hanem kicsit mohászunk, és megyünk át délután a Csobáncra. Egy fiatal lovacska is együtt evett velünk, ő beállt a fák alá az eső elől. Egy paradicsomos lila hagymás paprikás paradicsomos ebéd után azonban az eső elállt, szép párás napsütésben mentünk tovább.
Nagy probléma volt, hogy mivel nem tudtunk Sáskáról és a Viszló-patakról, ide nem hoztunk térképet. De egyáltalán nem. GPS koordináta alapján a legjobbnak tűnő úton mentünk. A faluból a megfelelő irányba egy elég jó állapotú murvás út vitt a cél felé. Egy tábla fogadott minket: Honvédségi terület, belépni tilos! Na erről tudtunk, Csaba felkészített minket, de állítólag kedvesek ha észrevesznek. Nyugatra a katonai gyakorlópálya gyönyörű dimbes-dombos, dolomit alapkőzetű terület, a napsütésben nagyszerű látványt nyújtott. Keletre egy telepített fenyves torzította a képet - előre kaptuk az instrukciót, be ne menjünk, semmi érdekes nincs ott - és a változó időjárásban, azaz vagy esik, kell az esőcucc, vagy süt a nap vetkőzünk mert melegünk van állapotok percenkénti váltakozása után lassan lassan el értük a Rosta-völgyet. Itt meglepően jó állapotú nyílt dolomit völgyet találtunk, melybe azért a fenyő, és a boróka már belekerült. Itt vannak a Sorbusaink. A táskánkat elrejtettük, üresen kaptattunk fel a hegyre. Itt egy telefonos segítséget is kértem, ugyanis volt gond a S.bakonyensis felismerésével - de legalább megjegyeztem a S.danubialis-t - de végül sikerült az anyag megszedése.
A katonai terület. Veszélyesnek tűnik...
A következő helyszín, elég jól emlékszem rá 7 km-re volt a Rosta-völgytől, ez volt a Viszló-patak völgye. Ugye térképünk nem volt, a legegyszerűbb volt a katonai területen átmenni. A dimbes dombos terepet az alább fotó is jól szemlélteti. Nagy táskával meg persze kínszenvedés volt a fel-le játék. Egy szép rókát is láttunk, nagyon meglepődött hogy embert lát. Volt egy magasabb hegy a környéken, amin több torony illetve épület is volt, gondolom a katonák dolgoznak benne. Úgy éreztem magam mint aki lopakodik és a hegyről mindig figyelnek. Ez be is jött, ugyanis amint leültünk pihenni egy kicsit, egy fehér terepjáró közelített, majd megint közelebb jött, végül megállt mögöttünk, hallottuk az ajtók csapódását. Megbeszéltük Attilával hogy azt mondjuk nem tudtuk hogy katonai terület, és kész. Két fiatalember jött valóban katonaruhában és kérdezték van-e valami papírunk hogy itt vagyunk. Én katonai gatyában és ingben voltam lehet azt gondolták itt a várva várt támadás amiért a honvédséget 50 év után ismét be lehetne vetni. No nekünk csak füzet vagy herbáriumi papírunk volt, szóval megkértek hogy mihamarabb hagyjuk el a helyet - el is vihetnétek gondoltam - szóval alapjában véve rendesek voltak velünk. A Tapolca - Nyirád utat átszelve azonban véget értek a rejtőzködő megpróbáltatásaink, és újabbak jöttek.
A katonai terület. Balra a Cseket-hegy. (Fotó: vadregeny.blogspot.com)
Azt az utat követtük, mely leginkább a GPS koordinátánk felé vitt minket. Mikor már 600 m-re voltunk tőle, úgy döntöttünk letérünk az útról. Ekkorra már 16 km volt a lábunkban és mivel reggel 10-ig a Halápon moháztunk, már 18:00 körül lehetett. Egy szép tisztás és fákkal szegélyezett ligetes területen úgy döntöttünk itt alszunk, letettük tehát a nagy pakkot, álcáztuk és a könnyű gyűjtő csomaggal nekivágtunk. A GPS azonban zavart észlelt az erőben és nem volt hajlandó pontosan megmondani az egyedek helyét. Mivel itt már S.gayeriana-k is vannak, jobban oda kellett figyelni. Találtunk egy S.bakonyensis egyedet, és két hatalmasat, melyről nem tudtunk gyűjteni sem. Fel akartam mászni a szomszédos Quercus-ra, de addigra már besötétedett, így visszatértünk a táborhoz mondván majd reggel friss fejjel - és fénnyel - gyűjtünk. Itt nagyon el voltunk keseredve, mert így már tutira látszott hogy nem végzünk szombat este. A program aznap is volt, Attila sátrat állított, én tüzet raktam. Ma egyedi CBA konzerv, babfőzelék kolbásszal volt a menü, Attila meg is jegyezte hogy bátor döntés volt ilyet hozni. Szerencsére nem volt komolyabb gond vele, hiszen jól esett a meleg kaja. Az éjszaka nagyon hideg volt, de az alvással szerencsére semmi gond nem volt. Hulla fáradtan bedőltem a hálózsákba. Hajnalban arra ébredtem, hogy egy szarvas vakargatja az agancsát egy közeli fán és hörgő hangokat ad ki, nem volt megnyugtató, de addigra már pirkadt, és lassan úgy is kelni kellett hogy a harmadik helyről is meggyűjtsük a Sorbus bakonyensis-t...
Hajnali hűvös hangulatkép a Viszló-patak völgye mellett.
Folytatása következik.
Felhasznált fotók:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése